A valóság feketeségét egyre nehezebb művészileg felülmúlni

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

A valóság feketeségét egyre nehezebb művészileg felülmúlni

2017. január 03. - 16:16
0 komment

 

„Állandóan azt halljuk, hogy tudós férfiak és még náluk is tudósabb államférfiak komoly képpel klímacsúcsokra igyekeznek, dörgedelmes szónoklatokat tartanak, határozatokat hoznak, megállj-t parancsolnak az általános felmelegedésnek. Csak szegény felmelegedés nem tud róla.”

A hagyományos december 30-i Litera előszilveszter kapcsán az egyik visszatérő szereplőt, Szilágyi Ákost kérdezte a kapcsolj.be.

Trafó blog: Az idei előszilveszter már a 15. Milyen élményei vannak a korábbi évekből?

Szilágyi Ákos: Jó ideje részt veszek a Litera előszilveszterein, már az elsőn ott voltam, aminek a „testrészek” volt a megadott témája, akkor nekem a „nyelv” jutott. Mivel a költőnek az anyanyelv a legfontosabb „testrésze”, végül az anyanyelv nevében írtam és adtam elő egy magyarnótát, az „A horgosi csárda ki van festve” dallamára. Később is magyarnótákkal léptem fel, a Trafóban például pár éve a Turulnótával. Ezeket a tréfás verseket kifejezetten ezekre az alkalmakra írtam. Az év vége amolyan karneváli idő: a játék, a nevetés, az ugratás, a józanság elvesztésének ideje. Az előző év már nincsen, a következő még nincs. Tulajdonképpen nincs is idő ilyenkor. Olyan ez, mint a paradicsom vagy az aranykor időnélkülisége. Persze, a karnevál sohasem üres szórakozás, hanem igazi közösségi performansz, amelyben egyszerre vagyunk nézők és szereplők, és amely arról szól, hogy nevetve, síppal-dobbal, nádi hegedűvel vagy versekkel, tréfás szónoklatokkal megszabaduljunk az óév salakjától, démonaitól, saját félelmeinktől és hülyeségeinktől.

TB: Hogyan viszonyul az idei „klímacsúcs” témához? Ön szerint milyen stratégiával lehet „túlélni” ebben a változó közegben? (Brexit, Trump, álhírek, menekültválság, terrorizmus Európában, az egyre növekvő különbségek a világ északi és déli része között, a klímaváltozás, stb.)

SZÁ: Forró téma, sőt, évről-évre forróbb. Legfőbb ideje volt, hogy a Litera is napirendre vegye és tartson végre egy klímacsúcsot. Állandóan azt halljuk, hogy tudós férfiak és még náluk is tudósabb államférfiak komoly képpel klímacsúcsokra igyekeznek, dörgedelmes szónoklatokat tartanak, határozatokat hoznak, megállj-t parancsolnak az általános felmelegedésnek. Csak szegény felmelegedés nem tud róla. Elfelejtették értesíteni. Bolygónk, a Föld planéta olyan lesz lassan a lábunk alatt, mint egy tüzesedő platni. Az ismert angol sorozat, a Black Mirror világában élünk, sőt, azt tapasztalom, hogy a valóság feketeségét egyre nehezebb művészileg, költőileg elrajzolni, eltúlozni, felülmúlni. A menekültválság, a terrorizmus, a nyugati társadalmak zombizálódása, a káoszokráciák csak tünetek. Egyelőre semmiféle stratégia nem létezik az emberi faj önfelszámolásának megállítására, csak evickélés van, ugrándozás egyik jégtábláról a másikra, tulajdonképpen az emberiség már most is minden nap csak „túlél”. Úgy látszik, nem fogjuk tudni elkerülni az ítélet napját, amikor − egy haszid legenda szerint − a halak is reszketnek a vízben. Szerintem már reszketnek. Például azért, mert a föld erdőtlenítése egyes helyeken olyan fokot ért el, hogy nem jutnak táplálékhoz: a halak is kihalóban vannak.

TB: Lát már valamilyen tendenciát arra, hogyan tud reagálni az irodalom a változásokra / hogyan tud alkalmazkodni a változásokhoz? (Nem csak az előbb felsorolt közéleti, globális problémákra gondolok, hanem az irodalmat értelemszerűen közelről érintő technológiai változásokra is – akár nemzetközileg, akár itthon. A kérdés nyitott.)

SZÁ: Azok a katasztrofális változások, amikről itt beszélünk, nem ma kezdődtek és az irodalom ennek a katasztrófának mindig is az öntudata volt: megjósolta, megmutatta, óvott tőle, szembehelyezkedett vele. A modern világ Titanic-ja már száz éve nekiment a jéghegynek, már az első világháborúval léket kapott, amely idővel csak egyre nagyobb lett. Persze, egy egész világ lassan süllyed el. Az a baj, hogy az ezzel nyert időt egyelőre nem nagyon sikerült kihasználni. A modern világ hajóját ugyanazok és lényegében ugyanúgy kormányozzák, akik száz év óta egyfolytában. Az irodalom, a szó művészete kettőt tehet ebben a helyzetben: vagy a Titanic zenekarának szerepét játssza, és szép, andalító dallamokkal tömi be az emberek fülét, hogy észre se vegyék a javában zajló katasztrófát, ne szorongjanak, ne kapálózzanak, ennek semmi értelme, úgyis nemsokára el fogja nyelni őket a hullámsír. Vagy felébreszti őket, összefogásra és ellenállásra ösztönöz, főleg annak megértését segítve elő, hogy ebből a katasztrófából senki számára nincs külön menekvés, saját kis mentőcsónak. Az ózonpajzs nem egyik vagy másik ember vagy ország fölött lyukadt ki, az általános felmelegedés nem egyik vagy másik nemzet ügye és így tovább. Szerintem az irodalomnak, a szó művészetének radikálisan katasztrófistává kell válnia ahhoz, hogy a maga módján, a maga eszközeivel, a társadalmi képzelőerő mozgósításával hozzájárulhasson a világkatasztrófa elkerüléséhez. 

bn / kapcsolj.be


;