h i r d e t é s

Áder János belehazudott egy generáció szemébe

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Áder János belehazudott egy generáció szemébe

2017. április 25. - 16:48

Áder János köztársasági elnök kedden délelőtt kedvenc témájáról, a környezetvédelemről tartott órát a budapesti ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban, az előadás végén pedig a diákok kérdezhettek is tőle. - írja a 444.hu.

Forrás: 444.hu

Az egyik legjobb magyar gimnázium diákjai pedig éltek is a lehetőséggel, és kérdezték Paksról, a nemzeti konzultációról, a demokrácia aggasztó jelenségeiről, például a kopaszokról, és főleg az őket most leginkább foglalkoztató CEU-ügyről.

A kérdések alaposak voltak, érdeklődés sugárzott belőlük a közélet dolgai iránt, közben nem voltak támadóak vagy indulatosak. Senki nem kiabált bajszos szart, de volt például remek kérdés arról, micsoda környezetszennyező pazarlás a nemzeti konzultáció miatt kinyomtatott papírtömeg.

A nemzet egységét elvileg megtestesítő köztársasági elnök pedig nem menekült el a CEU-ügyi kérdések elől, hanem begyűjtötte őket, aztán egy szuszra válaszolt mindegyikre. És egy teremnyi gimnazista előtt előadott egy Fidesz-sajtótájékozatót, egy Lázár János-féle kormányinfót, egy napirend előtti felszólalást. 

A köztársasági elnök pontról pontra felmondta a Fidesz érveit arról, hogy ezt a törvényt nem is úgy kell érteni, ahogy az MTA elnökétől Nobel-djías tudósokon át tüntetők tízezreiig nagyon sokat értik. Előjött az összes jól ismert jogi csűrés-csavarás (élő közvetítésünkben elolvashatóak), amiknek a dolog lényegéhez persze semmi köze.

Ahhoz már hozzászoktunk, hogy a Fidesz politikusai ezt komoly arccal vállalják fel az említett helyszíneken, vagyis a sajtótájékoztatókon, a parlamentben és saját médiájuk stúdióinak biztonságában. Áder János viszont köztársasági elnökként mondta bele mindezt egy csapat érdeklődő gimnazista szemébe.

Mintha a Megáll az idő rádiós jelenetének 2017-es feldolgozását láttuk volna, csak most senki nem állította le az agyzsibbasztó propagandát a szót azzal, hogy Le a csecsemőkkel, éljenek a csajok.

Persze nem érdemes naivnak lenni. A megtépázott nimbuszú köztársasági elnök éppen azért választotta ezt a helyszínt, mert érezte, hogy valamit mondani kéne, de azt hitte, még mindig jobb, ha gimnazisták kérdeznek tőle, mintha politikai újságírók.

Ez viszont olyan tévedés volt, ami pontosan megmutatja, hogyan szakadt el a Fidesz-elit a valóságtól.

Az óra végén így is kérdések sora várta Ádert, amire inkább már nem válaszolt. Ez persze teljesen természetes: miért venne be egy 16 éves diák olyan politikai üzeneteket, amik már semmi más célt nem szolgálnak, mint a legelvakultabb hívek hergelését?

Arra viszont már nincs semmilyen mentség, amit egy egész generációnak üzent ezzel. Áder János azt mondta ma a magyar tizenéveseknek, hogy szokjanak hozzá az állami hazugságok ragacsos, fullasztó cinizmusához, mert amíg hatalmon lesznek, ez vár Magyarországra.

 Itt láthatóak a kérdések, és a válaszok:

444.hu