h i r d e t é s

Agyszkenneren dolgozhat a Facebook

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Agyszkenneren dolgozhat a Facebook

2017. március 20. - 17:26

A közösségi óriás nemrég alapított Building 8 nevű csapata már gőzerővel fejleszti a cég hardveres kütyüit.A források alapján drónon, kamerán, kiterjesztettvalóság-kütyün, de akár a sci-fikben látott agyszkenner technológián is dolgozhatnak, ezekről az április F8 konferencián hallhatunk majd először. - írja az origo.hu.

Az idei F8 nem csak a szoftverekről szólhat majd Forrás: AFP/Josh Edelson

A közösségi oldaláról és szoftveres fejlesztéseiről ismert Facebook egy ideje a hardveres piac felé is tapogatózik, de jellemzően más cégek felvásárlásával, vagy partnerkapcsolatok útján szerez jelenlétet ezen a területen, jó példa erre a virtuálisvalóság-sisakot gyártó Oculus.

A Business Insider forrásai szerint vhamarosan jöhetnek a saját, házon belül fejlesztett hardverek is. A cég a következő F8 fejlesztői konferenciáján jelenthetik be, milyen eszközökön dolgozik egy éve alapított, techveteránokból álló Building 8 nevű csapat, akik kifejezetten hardverek készítésével foglalkoznak.

A lap informátorai szerint legalább négy darab, még be nem jelentett fogyasztói hardveren dolgozik szimultán a Building 8, többek közt egy kiterjesztettvalóság-eszközön is.

A hardveres csapat vezetője, Regina Dugan (korábban a Google-nél) korábban egy olyan kütyüről posztolt, ami lehetővé teszi, hogy felhasználók úgy kapcsolódjanak össze, hogy fizikailag nem tartózkodnak egy helyiségben, és képes virtuális rétegeket vetíteni a valódi világra.

A források pletykáltak továbbá

egy egyedi agyszkenneléses technológiáról,

amelynek projektjét az a John Hopkins nevű neurológus vezeti, aki korábban segített egy gondolattal vezérelhető protéziskar fejlesztésében is.

Emellett egy gyógyászati eszközt is bejelenthetnek, és sok jel utal arra, hogy a Facebookot a drónok és a kamerák is komolyan érdeklik.

Az új csapat ugyan még semmit nem jelentett be hivatalosan, de a belsős források szerint a következő hónapban megrendezendő F8 konferencián kulcsfontosságú szerepet játszanak majd.

A korábbi igazoltatások és álláshirdetések, valamint belsős források alapján a Business Insider úgy sejti, hogy a Facebook többmillió fogyasztói hardverben gondolkodik.

origo.hu