h i r d e t é s

Ananászos csirkemell római tálban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ananászos csirkemell római tálban

2015. július 28. - 16:07
0 komment

Fantasztikus ízkombináció.

Hozzávalók: 4 személyre

- 1 dl ananászbefőttlé
- 1 dl tejföl
- 2 dl tejszín
- 1 kávéskanál mustár
- 1 kávéskanál szegfűszeg
- 1 kávéskanál currypor
- 1 kávéskanál fekete bors
- 1 kávéskanál só
- 1 dl étolaj
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 fej vöröshagyma
- 40 dkg bacon
- 20 dkg trappista sajt
- 1 doboz ananászkonzerv
- 70 dkg csirkemellfilé

Elkészítés:

Az apróra zúzott fokhagymát, a mustárt, a sót, a borsot, a curryt, a szegfűszeget az olajban jól elkeverem. Megforgatom benne a felszeletelt csirkemellek mindkét oldalát.

Római vagy Pataki tál aljára egy sorban elhelyezem a hús felét. Erre teszem az ananászbefőtt felét, az egyik fej karikára vágott vöröshagymát szépen elosztva. Most következik a húsos szalonna, amellyel megrakom a tetejét úgy, hogy a vékonyra szelt bacon eltakarja az egészet. Majd ismét csirkemellet és ananászbefőttet, karikára vágott vöröshagymát és szalonnát rétegezek.

(Ha maradna a pácléből, az utolsó sor húsra locsolom.) A tejszínt és a tejfölt 1 dl ananászlével jól kikeverem, és ráöntöm a tetejére. Egyenletesen meghintem reszelt sajttal. A tálat lefedem, és közepes lángon puhára párolom. A sajt ropogósra és gyönyörű pirosra sül. (Ínyencek a trappista helyett füstölt Karaván sajtot is használhatnak.) Bármilyen burgonyaköret illik hozzá.

 

sztarklikk.hu

Posted by SEJT on 2015. július 28.