Kell az uniós pénz? Állítsd vissza a jogállamot!
Kényelmetlen helyzetben találhatják magukat az Európai Unió feleselő „kisdiákjai”, ha továbbra is az erő nyelvén akarnak tárgyalni.
Kényelmetlen helyzetben találhatják magukat az Európai Unió feleselő „kisdiákjai”, ha továbbra is az erő nyelvén akarnak tárgyalni.
Hiába a bérkorrekció, a MÁV mellett a buszos társaságok sem tudják felvenni a versenyt a munkaerőért folytatott harcban.
Fontos változás lép életbe a szürke rendszámoknál.
A Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom szerint, a 2010-es kormányváltás egyértelmű vesztese a generációnk, a fiatalok.
A szakképzés, a felsőfokú képzés és a kutatás-fejlesztés is szerepel abban a kormányhatározatban, amely "az acélgyártási cselekvési programról" címet viseli és a Magyar Közlönyben jelent meg. - írja a Napi.hu
A Szentpéterváron épülő 462 méteresre tervezett felhőkarcolóból, a Lakhta Centerből videózták le a teljes körszivárványt, amit ritkán kapnak lencsevégre, általában repülőgépekből látszik csak.
Csütörtökön kettősfront vonul át felettünk, emiatt kezdetben többfelé borongós időre kell készülni, elszórtan pedig csapadék is várható. - írja az Időjárás.hu.
Két olasz filmes, Bruno D’Amicis és Umberto Esposito egy egész éven át követte rejtett kamerákkal egy fa életét. - írja a 444.hu.
Harcban állunk és ezen már élő ember nem lepődik meg. Évek óta csatatér az ország és a kormány szándékai szerint a Kárpát-medence, valamint az egész Unió csatatér lenne. - írja a kolozsvaros.com.
Ha nem születik megállapodás a Brexit tárgyalások során, úgy igencsak nehéz időszak vár a brit gazdaságra. - írja a vg.hu.
Zavart keltenek és magas orvosi költségeket okoznak a transzneműek az amerikai elnök szerint. - írja a magyarnarancs.hu.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban június végére ígérte a Várkert Bazár és a Budai Vár üzemeltetésével és fejlesztésével kapcsolatos vizsgálat lezárását. - írja az index.hu.
Az elődöntők után már sejteni lehetett, hogy a férfiak 200 méteres pillangóúszásában a budapesti úszóvébé legnagyobb magyar sikere várható, és Kenderesi Tamásban és Cseh Lászlóban nem is kellett csalódnunk. - írja a 444.hu.
Hosszú Katinka a legjobb, Szilágyi Liliána pedig az ötödik idővel jutott a délutáni elődöntőbe 200 méter pillangón szerdán, a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon - írja a m4sport.hu. - közölte a bumm.sk.