március 2019

Szili Katalin: Vannak pillanatok, amikor a birodalmakkal szembe kell szállni

2019. március 19. - 13:02

Szili Katalin felidézte az 1848-as forradalom és szabadságharc 12 pontját. Úgy fogalmazott:

E követelések közül ma is nagyon fontos, hogy legyen béke, szabadság és egyetértés.

Kiemelte: "2010 után sikerült megteremtenünk a békét magyar és magyar között". 

A szabadsághoz pedig hozzátartozik az állampolgársághoz társuló szavazati jog is, és ezzel az idén az európai választásokon az amerikai magyarság is élhet

- tette hozzá. 

A miniszterelnöki biztos kifejtette:


Orbán Viktor szerint az szexista, ha róla állítják, hogy befeküdt Putyinnak

2019. március 19. - 08:29

A kijelentés többszörösen is fonák és mint arra számíthattunk, természetesen csak akkor lehet valami szexista, ha az a mi (most éppen) érzékeny lelkű miniszterelnökünkről szól. Igaz, hogy a nemzet dingidungija egy fatönk érzelmi szintjén mocorog, ami nem is csoda a vélhetően átélt súlyos bántalmazások tükrében. Ez pedig a pályaalkalmasságát kérdőjelezi meg. Mindez itt Abszurdisztánban természetesen tök mellékes. Mert csak.


Ezért vesz annyi kínai lakást Magyarországon

2019. március 19. - 07:50

2018-ban 1610 kínai állampolgár vett ingatlant Magyarországon, ami 37 fővel több, mint egy évvel korábban volt. A kínaiak alapvetően befektetésnek tekintik a Budapesten megvásárolt lakásokat, ráadásul egyre többen vannak olyanok, akik hosszú távra terveznek hazánkban. A GDN Ingatlanhálózat honlapja éppen ezért például már kínai nyelven is elérhető.


Mészáros Lőrinc, a láthatatlan ember

2019. március 19. - 07:39

Annak ellenére, hogy egy ideje Magyarország leggazdagabb embere, vannak olyan honfitársaink, elsősorban a vidéki Magyarországon, de máshol is, akik még nem hallottak Mészáros Lőrincről. Nem csupán a mélyszegénységben élő, a létük fenntartásáért küzdő emberek nem tudják, hogy kicsoda, de a tisztes megélhetéssel bíró, hivatalban dolgozó ügyintézők között is sokan vannak, akik még soha sem hallották a nevét.


Oldalak