Hogy milyen lehetőségeik vannak általában véve, milyen hatással van a helyzetükre a koronavírus-járvány, és egyáltalán, milyen körülmények uralkodnak a lakáspiacon, arról a felsőoktatási érdekvédelemmel foglalkozó Hallgató Szakszervezet (HASZ) műsorában zajlott beszélgetés szerda este Ajtay Andrással, az AVM aktivistájával, és Gosztonyi Ákossal, a Habitat for Humanity munkatársával a Tilos Rádióban.

Az egyetemisták helyzetének megértéséhez érdemes először tágabb kontextusban is megvizsgálni a magyarországi lakhatást érintő rendszerszintű problémákat. A lakhatási szegénység nemcsak a közvetlenül kilakoltatás előtt állókat érinti ugyanis, hanem Magyarországon összesen mintegy 2-3 millió embert. Az utóbbi években elszálló lakás-, illetve albérletárak mellett szinte képtelenség megfizethető lakáshoz jutni, nem utolsósorban pedig az is fontos kérdés, hogy ha valakinek van is lakása, milyen körülmények közt tud élni benne, fenn tudja-e tartani azt.

Az önkormányzati bérlakásállomány egyre kisebb, miközben rengeteg magántulajdonban lévő lakás üresen áll, ezzel tovább csökkentve a kínálatot a jóval nagyobb kereslettel szemben az albérletpiacon. Mindez az árakat is képes az egekbe emelni: az utóbbi években Budapesten megduplázódtak, más egyetemi városokban pedig legalább 50 százalékkal emelkedtek az árak. Szeptember környékén még így komoly verseny zajlik az albérletekért.

Bár jó irány lehet az Airbnb és más, rövid távú szálláshely-szolgáltatások szabályozásának önkormányzati kézbe adása az árak lejjebb szorításának érdekében, ugyanakkor a magánkézben lévő lakások kiadásával kapcsolatos átfogó, a bérlők érdekeit is védő szabályozásra is óriási szükség volna. A legtöbb kilakoltatás egyébként épp a magántulajdonú lakásokból történik, arra azonban semmiféle kormányzati szándék nem mutatkozott mindeddig, hogy magántulajdon esetében is próbálja korlátozni, illetve megelőzni, hogy valakit az utcára rakjanak, de főképp megakadályozni az elhelyezés nélküli kilakoltatás embertelen gyakorlatát.

Bár Budapesten több kerület is úgy döntött, leállítja az önkormányzati tulajdonban lévő lakásokból történő kilakoltatásokat, sok esetben a szociális ellátórendszer és az önkormányzatok is még mindig inkább az ellátásba helyezésben gondolkodnak, miközben a lakhatás megtartása lenne a kívánatos cél.

Ennek érdekében – ahogy arról korábban írtunk – még rengeteg teendője van az önkormányzatoknak: a bérlakásállomány helyreállítása és növelése alapvető feladat, emellett szükséges a korábban felszámolt lakhatási támogatások visszaállítása, és egy kiterjedt adósságkezelési mechanizmus kidolgozása is. De létre lehet hozni például egy (első körben) fővárosi fenntartású nonprofit lakástársaságot, ami a lakásai nagy részét rászorulóknak adja bérbe, de emellett piaci alapon is kínál lakásokat. A kiadásból származó nyereséget a működésére fordítja, így nem függ az állami támogatásoktól, a szigorú szabályoknak köszönhetően pedig nem tehet szert profitra.

Emellett olyan apróságnak tűnő, de valójában kulcsfontosságú dolgokat sem szabad elfelejteni, mint az ügyfélbarát ügyintézés, a levelek érthető megfogalmazása, a bérlakáshoz való hozzáférés feltételeinek ismertetése az emberekkel – és persze egy olyan szociális támogató rendszer kiépítése, amely valóban eléri a rászorulókat, és aktív segítséget tud nyújtani, mielőtt a helyzet eszkalálódna.

Ebben a környezetben kell tehát vérre menő harcot vívniuk a felsőoktatásba jelentkezőknek, ugyanis országszerte alig emelkednek a kollégiumi férőhelyek, miközben a rossz állapotú, alacsony komforttal rendelkező épületek felújítására is nagy szükség lenne.

A tervezett átalakítások azonban – a kormány 2016-os kollégiumstratégiája szerint – újabb helyeket vesznek el, hiszen a szobák kényelmesebbé tétele együtt jár az ágyszámok csökkentésével, illetve (jobb esetben például) saját fürdőszobák kialakításával, így új épületek felhúzására már csak emiatt is szükség lenne. A stratégia inkább a rossz minőségű kollégiumok felújítása felé húz, a Habitat álláspontja szerint azonban először a férőhelyek növelésének kellene megtörténnie. A 4 éve indult fejlesztés országszerte 3500 új férőhely létrehozásával számol 2023-ig, ez azonban – elnézve a kollégiumi helyeket igénylők számát – nem tűnik nagy előrelépésnek – vázolta a helyzetet Gosztonyi Ákos.

Az Aktív Fiatalok kutatócsoport tavalyi felmérése szerint országosan mintegy 54 ezer férőhely érhető el (ebbe beletartoznak az egyházi és magánkollégiumok is), miközben a nappali tagozaton tanulók száma ennek négyszerese. A hazai egyetemi hallgatók 41 százaléka a szüleinél lakik, és csak 24 százalékuknak van lehetőségük diákszálláson vagy kollégiumban élni. Budapesten körülbelül 14 ezer férőhely van, miközben a fővárosban tanuló egyetemisták száma a 30 ezret is meghaladja.

Az egyenlőtlenségek magába a felsőoktatási rendszerbe is kódolva vannak: rengeteg ember szorul ki csupán anyagi helyzete vagy távoli lakhelye miatt. Azok, akik ennek ellenére mégis bekerülnek a felsőoktatásba, kénytelenek beszállni a kollégiumi férőhelyekért folytatott küzdelembe, és még ha sikerül is helyhez jutni, szülői támogatás nélkül még így is jó esély van a lemorzsolódásra.

A kollégiumi férőhelyek ugyanis tanulmányi átlaghoz kötöttek, ami – ha valaki dolgozik az egyetem mellett, hogy ki tudja fizetni a kollégiumot és a mindennapi szükségleteit – könnyen leromolhat.

Ha valaki emiatt kiesik a kollégiumból, vagy be se kerül oda, nem sok választása marad: albérletbe kell költöznie, így viszont valószínűleg többet kell dolgoznia, hogy fenntartsa önmagát, fizetése nagy részét pedig lakhatásra fogja költeni.

"A lakhatási válság súlyosbodásával tehát a felsőoktatási rendszer is egyre zártabb lesz, nehezebben jutnak be vidéki, illetve rossz anyagi körülményekben élő fiatalok" – mondta Ajtay András.

A koronavírus-járvány miatt ráadásul most különösen nehéz helyzetbe kerültek a hallgatók. Mint az emlékezetes, márciusban alig néhány nap alatt tették utcára a kollégiumok lakóit a járványhelyzetre hivatkozva. A váratlan helyzetben sokan nem is tudtak hova menni, amire a Hallgatói Szakszervezet azonnal reagált: felhívást tett közzé, melyben szolidaritásra ösztönözve arra kért mindenkit, ajánljon fel lakhelyet a nehéz helyzetbe kerülőknek. Az akció során sikeresen megoldották közel 60 diák lakhatását. És "bár szívmelengető volt látni az összefogást, azért ne feledjük: ezt az akciót nem 10 hallgatónak kellett volna megszerveznie, az utcára tett kollégistákról való gondoskodás állami feladat" – tette hozzá Hellenbarth Virág műsorvezető.

Júniusban aztán újabb intézkedés híre járta be a sajtót, miszerint a budapesti, 700 fős Kerekes utcai kollégium bezár, illetve átmenetileg mindenhol kétágyassá alakítják a szobákat, így még a korábbinál is kevesebben jutnak majd megfizethető kollégiumi ágyhoz.

Mindez azért is problémás, mert a tervek szerint a legtöbb egyetemen egyfajta hibrid rendszer fog létrejönni, melynek részeként a nagyobb létszámú előadások online zajlanak, a kisebb szemináriumok, illetve gyakorlatok viszont személyes megjelenést igényelnek majd a hallgatóktól. Bár az egyetemek nem kifejezetten szociális érzékenységükről híresek (erre sajnos forrásuk sincs igazán), a sokakat érintő válsághelyzet hatására azonban most mégis úgy tűnik, sok helyen igyekeznek belátásuk szerint segíteni a hallgatóiknak – emelte ki Csernó Tibor műsorvezető.

Az persze megint más kérdés, hogy mindez valós segítséget jelent-e a bajba került hallgatóknak, akiknek jó része feltehetően már tavasszal elvesztette megélhetését, lakhatása pedig teljesen bizonytalanná vált szeptembertől. Az ELTE például júniusban jelentette be, hogy havi 20-40 000 forintos ösztöndíjat vezet be az őszi félévben azok számára, akik szociális helyzetük nehézségeit már a kollégiumi felvételi eljárás során igazolták, és kifejezetten a férőhelyek csökkenése miatt nem kaptak kollégiumi elhelyezést.

A HASZ üdvözölte a lépést, de arra is felhívta a figyelmet: a budapesti lakáspiacon az egyetem által folyósítani tervezett összegekért nem lehet szállást találni, és a tervezett támogatási rendszer a kaució megfizetésével kapcsolatban sem nyújt segítséget.

Az idei félévet az egyébként is kevés kollégiumi hely további csökkenése miatt várhatóan sokan el se kezdik majd – mondta Csernó, aki szerint sokkal nagyobb állami szerepvállalásra lenne szükség a lakhatási kérdésekben. Láthatjuk, hogy lehet remek alulról kezdeményezett szolidaritási akciókat szervezni, és hogy az egyetemek és az önkormányzatok is el tudnak érni eredményeket saját (pénzügyi és jogi) kereteiken belül, amiken túl viszont az államnak kellene egy sokkal igazságosabb és emberközpontúbb lakáspolitikával előállnia.

"Amire van akarat, azt el lehet érni. Az állampolgároknak el kell érniük, hogy a politikusok őket, és ne a pénzt képviseljék. Azt kell felfognunk, hogy a lakhatás alapjog, egy olyan közös ügy, ami mindenkinek az érdeke, nem lehet rábízni a piacra. A lakhatásnak államilag biztosítottnak kell lennie" – mondta Ajtay András.

A teljes adás ide kattintva hallgatható meg.

Csengel Karina / merce.hu