Az ATV-ben szólalt meg leváltásának okairól Baráth Etele
Baráth Etele a Magyar Kajak-Kenu Szövetség volt elnöke távozásának okairól beszélt az ATV-ben, azt is elmondta, hogy utóbbi években sokkal több támogatást kapott a szövetség, mint azelőtt.
Noha egy hete még arról beszélt az atv.hu-nak Baráth Etele, nem fél attól, hogy ő lesz a következő vezéráldozat a sportszövetségi vezetők között, és nagy tervekkel készül a december eleji tisztújításra, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke pénteken mégis távozott a szövetség éléről.
Egy hete Baráth azt mondta, azért sem fél a tisztújítástól, mert ha az elmúlt 20 évben, vagy akár az elmúlt 6 évben lett volna politikai akarat az eltávolítására, ezt teljesen demokratikus úton megoldhatta volna a hatalom.
A mai ATV Startban már a váratlan távozásról beszélt: „Több oka van a döntésnek: oly mértékévű nőtt a kajak-kenu sport, hogy ehhez már főállású elnökre van szükség, emellett pont a nagyra növés miatt, a demokráciát is erősíteni kell, tehát szükség van arra, hogy azok a tagok, akik minden nap csinálják ezt a sportot, még erősebben ott lehessenek a döntésben. Ezért létrehoztunk egy elemző közgyűlést, ennek az elnöke is vagyok. Emellett hetente 2-3 napot kint töltök Brüsszelben, egy nagyon jelentős bizottságot vezetek, ami az Európai Unió hosszú távú stratégiájával foglalkozik. Tehát van egy határ, amit az ember erkölcsösnek tart, hogy a folyamatba úgy avatkozzon bele, hogy nincs minden percében jelen” – magyarázta távozását Baráth Etele a Magyar Kajak-Kenu szövetség volt elnöke az ATV Start műsorában.
Arról is beszélt, hogy elnöksége alatt sok kormány volt hatalmon, az utolsó években több támogatást kapott a szövetség. „1995-ben 10 millió forint értékű hajókkal, eszközökkel rendelkeztek, most 1,7 milliárd tehermentes vagyonunk van. Saját székházunk van, és olyan edzésközpontunk, ami nincs még egy a világ kajak-kenu sportjában” – mondta Baráth Etele.
Utódja Schmidt Gábor a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára lett. A volt elnök szerint Schmidt Gábor pontosan ismeri a szervezetet, és működteti is azt, most jogi eszközöket kap hozzá, hogy ezt még nagyobb felelősséggel és eszközrendszerrel hajthassa végre. Baráth arról is szólt, hogy nem irigyli az utódját, hiszen a szinten tartás is nehéz lesz.