h i r d e t é s

Az Echo TV behívta a Momentum vezetőjét, ám felsült a mészáros-munka

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Echo TV behívta a Momentum vezetőjét, ám felsült a mészáros-munka

2017. március 11. - 07:44

Újra kemény fába vágta fejszéjét az Echo TV; a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke után a Momentum Mozgalom egyik vezetőjét hívták a Napi aktuális című műsorukba - írja a hvg.hu.

Csakhogy míg a Kovács Gergellyel készült beszélgetés legalább vicces volt, addig Soproni Tamás és az erőlködő műsorvezető párbaja a teljes abszurditásba csapott át.

Egészen szürreális beszélgetés zajlott le csütörtök este az Echo TV Napi aktuális című műsorában; Mészáros Lőrinc tévéjébe ezúttal Soproni Tamást, a Momentum Mozgalom alelnökét hívták meg.

Már a felvezető szöveg megadta az alaphangot, a műsorvezető szerint a momentumosok “milliók olimpiai álmának szertefoszlatásával robbantak be a politikai köztudatba”, hozzátéve, hogy saját finanszírozásáról mélyen hallgat a párttá alakuló politikai formáció. Erre kontrázott rá Soproni azzal, hogy megköszönte a meghívást

“Mészáros Lőrinc jó, nézhető és jobboldali tévéjébe.”

Ezután teljesen elszabadult a dili, a beszélgetés résztvevői totálisan elbeszéltek egymás mellett. A műsorvezető a már jól ismert panelekkel próbálta betámadni a Momentum alelnökét; megint előszedték Mécs János vidékiekről szóló többéves szatirikus írását, illetve az ezerszer ismételt vádat, miszerint valójában Haris Éva, az MSZP választmányának korábbi elnökhelyettese irányítja a háttérből a szervezetet.

A teljesség igénye nélkül néhány best of pillanat, ami tökéletesen összefoglalja a beszélgetés abszurditását:

  • A műsorvezető szerint Mécs írása annyira trágár, hogy inkább fel sem olvassa. Ezt úgy hidalták át, hogy egy külön bejátszásban egy férfi hang olvasta fel az idézetet, és a a káromkodásokat akkurátusan kisípolták.
  • Soproni próbálta elmagyarázni, hogy Mécs cikke egy szatirikus, ironikus írás, és pont a vidékieket lenéző budapestiekről szól. A műsorvezetőt azonban ez nem hatotta meg: “hagyjuk ezt az érvelést”. Mécs egyébként a hvg.hu-nak korábban elmondta, a cikk először a Bibó Szakkollégium levelőlistájára került fel, de akkor nem volt belőle balhé, mindenki értette, hogy az egy paródia, pedig a kollégisták között szép számmal voltak vidékiek is.
  • “Az a propaganda, amit az Echo TV-ben művelnek, a kommunista időket idézi. Ez nem irónia” – ez volt Soproni válasza arra, hogy a műsorvezető nem akarta elfogadni a magyarázatot.
  • Mindeközben a képernyőre beúszott egy felirat: “vidéki bázis nélkül”.
  • “Önök most viccelnek?” – kérdezte az Echo TV műsorvezetője, arra utalva, hogy a Momentum gyávának nevezte Orbánékat, miután visszavonták az olimpiai pályázatot.
  • “Leszerepelt kommunistákkal és ballib öregekkel akarják befejezni a rendszerváltást?”
  • “Furcsa az ön szájából hallani ez azt Armani zakót, de a párt elnökségében és a vezetőségben nagyon is a fiatal elit tagjai találhatóak.”
  • "A Momentumot is támogatja Soros?” Ennél a kérdésnél Soproni nem bírta ki, és gyakorlatilag kinevetette az erőlködő kérdezőt.
  • "Ha nem jön Sorostól és Haris Évától pénz, akkor miből finanszírozták a kampányt?" – dobta az újabb adu ászt az Echo TV műsorvezetője. Ezt a kérdést amúgy teljesen felesleges volt feltennie, hiszen a NOlimpia kampány teljes elszámolása nyilvános, elérhető a neten, mi is megírtuk, hogy mire mennyit költött a Momentum.
  • "Küzdenének a korrpució ellen. Bizonyára olvasta a Hajnal Miklósról megjelent hírt, ő is Soros-ösztöndíjas, Oxfordban tanul. Vizsgálják a Hajnal ügyét?" – a műsorvezető az Origo "oknyomozó" cikkére gondolt, amiről mi azt írtuk, hogy gyakorlatilag egy lejárató-propaganda anyag.
  • “Kötelező hit- és erkölcstan helyett inkább informatikát és közgazdaságtant oktatnának az iskolában" – valószínűleg sok szülő kapott szívéhez a lelepzés hallatán.

A kb. 15 perces beszélgetés egyetlen érdemi része az volt, amikor Soproni elmondta, hogy 99 taggal alakult párttá a Momentum, a tagság fele vidéki. Sokan munkájuk miatt nem tudtak belépni, tette hozzá.

 

hvg.hu