h i r d e t é s

Az MSZP alelnöke a kormánymédiának: mi olyan rendezvényekre költünk, ahol nincsenek Borkai-kurvák

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Az MSZP alelnöke a kormánymédiának: mi olyan rendezvényekre költünk, ahol nincsenek Borkai-kurvák

2020. január 14. - 06:32

 

Egy mondattal fektette kétvállra az MSZP alelnöke a fideszes propagandamédia riporterét, Császár Attilát, aki tavaly az Emberi Erőforrások Minisztériumának a szóvivője is volt.

Dr. Szakács László és Komjáthi Imre, a "Kik viszik haza a postai dolgozók béremelését?" című sajtótájékoztatón

Egészen szürreális jelenet zajlott azon a hétfői sajtótájékoztatón, ahol Császár Attilának, a kormánymédia riporterének, háromszor egymás után próbálta meg elmagyarázni Szakács László, szocialista országgyűlési képviselő, hogy az MSZP a megemelt képviselői fizetésemelésből származó többletjövedelmet miként fordítja karitatív célokra.

Császár ezen a borongós téli napon - feltehetően főnökei megrendelésére - a szokásosnál is értetlenebb volt, azonban Szakács kötélidegeinek köszönhetően, rezzenéstelen arccal állta a sarat, és válaszolta meg újra és újra a kérdéseket.

Komjáthi Imre egy idő után azonban megunta a huzavonát, és rövidre zárva a sajtótájékoztató ezen részét, közölte a kormánymédia riporterével, hogy a jótékonysági alapba felhalmozott pénz

„olyan rendezvényeken van elköltve, ahol nem szól az ’Add ide a didit’, és nincsenek Borkai-kurvák”.

hirklikk.hu

A teljes videó:


 

h i r d e t é s