h i r d e t é s

Az MSZP feljelenti Mengyi Rolandot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az MSZP feljelenti Mengyi Rolandot

2016. augusztus 04. - 15:31
0 komment

Az MSZP feljelentést tesz Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete, valamint hivatali vesztegetés és hivatali visszaélés büntette miatt - közölte Bárány Balázs, a szocialisták elnökségi tagja csütörtökön az MTI-vel.

sideshowtoy.com

Bárány azt mondta, a 168 Órában megjelent cikkből kiderül, hogy a Fidesz az "uniós pénzek 90 százalékát lenyúlná. Kilencven százalék villára, medencére, stadionra, Ibizára és morzsák csupán fizetésemelésre, nyugdíjemelésre, kórházra, iskolára és a leginkább rászorult honfitársaink jövőjére". Szerinte Mengyi Rolandnak azonnal le kell mondania minden pozíciójáról. Bárány Balázs közölte, az MSZP az ügyben az európai unió csalás elleni hivatalához is fordul.

A megvádolt képviselő nevében a Fidesz-frakció azóta közleményt adott ki, amely szerint Mengyi az ügyben nem érintett, csak visszaéltek a nevével a gyanúsítottak. 

A ügyben semmilyen módon nem vettem részt, a gyanúsítottként vallomást tevők visszaéltek a nevemmel és a pozíciómmal. A lelkiismeretem tiszta, készséggel állok minden vizsgálat elé. Amennyiben a nyomozás érdeke úgy kívánja, és az ügyészség ezt kezdeményezi, kérni fogom a Parlamentet, hogy a mentelmi jogomat függessze fel. 

- írja Mengyi a Fidesz-frakció közleményében, amely szerint további tájékoztatást nem adhatnak a folyamatban lévő ügyről.

MTI / index.hu