h i r d e t é s

Baljós fény derült a mobilgátat tervező cég múltjára

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Baljós fény derült a mobilgátat tervező cég múltjára

2017. augusztus 30. - 14:18

A visegrádi mobilgát-építkezés projektvezetője nem hallgatta el, hogy a gátat tervező Tér Team Kft -vel korábban nem zajlott zökkenőmentesen a munkaviszonyuk, a töméntelen hibák miatt kénytelenek voltak a velük kötött szerződésüket semmissé nyílvánítani.

Forrás: mno.hu

Jelentkezett a visegrádi mobilgát-építkezés projektvezetője, aki szerint a Római-parti mobilgátat tervező Tér-Team Kft. korábban nekik dolgozott, de súlyos hibák miatt szerződést bontottak velük. A Tér-Team vitatja a projektvezető által elmondottakat.

Három évvel ezelőtt a visegrádi mobil gátat kivitelező konzorcium a tervezés súlyos hibái miatt szerződést bontott a terveket készítő Tér-Team Kft-vel, számol be az esetről

az átlátszó.hu. 
A lapnak Nemes Zoltán vízépítő mérnök, a visegrádi beruházást kivitelező konzorcium projektvezetője mondta el, hogy a Tér-Team (most a Római-parti mobilgát tervezőcége) több hibát is elkövetett.

Elmosott földmű

Három éve a Tér-Team kiviteli tervei alapján kezdték meg a földmű építését egy 200 méteres visegrádi szakaszon, de azt tapasztalták, hogy a Duna néhány hét alatt bemossa az 1:3-as rézsűt. (Az arányszám a rézsű magasságának és szélességének arányát jelöli.) A kivitelező ezek után szerződést bontott a Tér-Team-mel.

A mérnök szerint a Tér-Team a Római-parti rézsűt még meredekebbre tervezte, ezért ott is az várható, hogy a Duna elmossa azt.

Ez nem biztos, hogy katasztrófát jelentene, mivel elég mély szádfalas alapozást terveznek, de azt a méretezett állékonyságot, amivel a tervező számol, mindenképp csökkenti, valamint a Duna felől kilátszana a beton alap jó része. 

Majdnem berobbant gázvezeték

A visegrádi mobilgát tervezésekor Nemes szerint a Tér-Team elkövetett még egy nagy hibát: elmulasztotta a közműegyeztetést, azaz nem kérte ki a szolgáltatótól a gázközmű terveket.

A földmunkák elkezdése után néhány nappal ugyanis kiderült, hogy a tervező által kijelölt nyomvonaltól mindössze 80 centiméterre fut egy középnyomású gázvezeték. Csak a szerencsén múlott, hogy nem lett súlyos baleset a dologból: ha valamelyik munkagép felszakította volna ezt a vezetéket, akkor ott nagy valószínűséggel berobbant volna a kiömlő gáz.

Kockázatos védőtávolság

Nemes szerint a Tarlós István által összehívott tudományos tanács korábban azt állapította meg, hogy a Római-parti mobilgát tengelyétől 10-10 méterre nem lehetnek fák. Ám a tervező Tér-Team a mostani mintakeresztszelvények alapján ezt a 20 méteres védőtávot 4 + 6 méterre módosította.

Ezzel a beruházó nagyon komoly kockázatot vállalt a mérnök szerint: ha a védmű tengelyétől 6 méterre van egy 15 méter magas fa, és az rádől a mobil gátra, azt garantáltan megsemmisíti, gátszakadás lesz.

Sok a hasonlóság a két mobilgát között

A vízépítő mérnök szerint sok a párhuzamos vonás a visegrádi és a római-parti építkezés között. Nemcsak a geológiai adottságok vagy a műszaki megoldások tekintetében, de például mindkét esetben úgy döntöttek a városvezetők, hogy a partvonalra épített mobilgátat preferálják; ugyanakkor a partvonaltól távolabbi verziót egyik esetben sem vizsgálták kellő alapossággal.

(A visegrádi mobilgátépítés még csak részben van kész, körülbelül az egyharmada még megépítésre vár a beruházás második ütemében. Ez ugyan jóval kisebb beruházás, mint a tervezett budapesti, a teljes szakasz összköltsége kevesebb, mint nettó 2 milliárd forint lesz.)

Visegrádon végül feljebb építették a mobilgátat

Egy rövid szakaszt leszámítva, ahol meg kellett kerülni a közelben fekvő gázvezetéket, gyakorlatilag közvetlenül a 11-es út mellett építették meg a mobil gátat, vagyis a felvitték a nyomvonalat a partélről a lehető legmagasabbra, mondta Nemes az átlátszó.hu-nak.

Az ártérben így megmaradt a fák és cserjék nagy része, ami nemcsak ökológiai és tájképi szempontból nagy nyereség, de a megmaradt növényzet kiválóan védi is a mobil gátat a jég és az uszadékok ellen.

Így jelentős költségmegtakarítást is elértek, hiszen a magasabban futó nyomvonalon sokkal kisebb mobil fal és alépítmény is elég volt, így jóval alacsonyabb összegből meg lehetett valósítani a beruházást.

(A napokban bemutatott, civil szakértők által készített alternatív Római-parti mobilgát-javaslat is inkább feljebb javasolja a gátépítést, mint a városvezetés által támogatott parti sáv.)

A lapunknak küldött közlemény szerint a Tér-Team Kft. – miután megszerezte az építési engedélyeket – 2014. áprilisban tervezési szerződést kötött a Visegrád városi árvízvédelmi fejlesztés (többek között mobilfal védmű) tervezésére egy kivitelező konzorciummal, mely társaság projektvezetőjeként dolgozott Nemes Zoltán.

A Tér-Team és a kivitelező konzorcium között a mai napig lezáratlan szakmai és jogvita van, miután a tervezési szerződést a megrendelő egyoldalúan felmondta és a Tér-Team Kft.-t nem fizette ki, de ugyanakkor a teljes kiviteli tervdokumentációt átvette és azt felhasználta.

Földmű: Nem elmosták, elvitték

A nyilatkozó által hivatkozott visegrádi földművet a kivitelező konzorcium csak részben építette meg, majd az ominózus földművet minden rézsűvédelem nélkül magára hagyta és levonult. A nyilatkozó állításával ellentétben a földművet nem a Duna „mosta el”, hanem egy későbbi munkafázisban, a kivitelező konzorcium szállította el máshová a földanyag jelentős részét.

A rézsűvédelem kiviteli terveit a Tér-Team megfelelő partbiztosítási megoldással tervezte meg és a nyilatkozó állításával ellentétben szivárgáshidraulikai probléma sem lépett volna fel megfelelő színvonalon elvégzett kiviteli munka esetén.

Mindezt a tervezői szerződésen túlmenően biztosított szivárgáshidraulikai és geotechnikai modellezéssel igazolták.

Gázvezeték: a kapott adat volt rossz

A Tér-Team a szükséges közmű szolgáltatói egyeztetéseket lebonyolította, de sajnálatos módon az egyik közmű szolgáltatótól kapott adatszolgáltatás nem egyezett meg a tényleges helyszíni állapottal, ezért a veszélyhelyzetet megelőzendő, az építkezést néhány napra felelős tervezőként leállították.

A tényleges közmű helyzet pontosítása legfeljebb egy hetet vett igénybe. Ezért nem helytálló a nyilatkozó állítása, amikor a gázrobbanás rémképét vélelmezi.

Miután időközben a kivitelező konzorcium lényegesen más műszaki megoldás kivitelezésében vált érdekeltté (szádfal helyett résfal alapozást kívánt megvalósítani), a Tér-Team által tervezett védmű nyomvonal módosítását is kezdeményezte és így már „termett talajban” volt lehetősége építkezni.

Kedvező volt a kivitelező konzorcium számára, hogy a mértékadó árvízszint jogszabályban rögzített értékét is megváltoztatták.

Ezek a körülmények tették lehetővé azt, hogy új terv és új (lényegesen magasabb) kivitelezői ajánlati költségvetés is készült.

Valószínűleg így nyílt lehetősége arra a kivitelezői konzorciumnak, hogy a korábban igen alacsony költségszinten elvállalt kiviteli munkát más, számára sokkal kedvezőbb pénzügyi feltételek mellett teljesíthesse.

Az új terv helyszínrajzi nyomvonala jelentős részben azonos a Tér-Team által tervezett létesítménnyel.

Nem ugyanaz Visegrád és a Római-part

A Tér-Team szerint szakszerű kiviteli terveket készítettek Visegrádra. A Római-parti gáttal kapcsolatban elmondták: cégüknek nem volt tervezési feladata a Nánási út – Királyok útja mentén létesíthető védvonal műszaki tervezése, tervezői költségbecslés készítése, ill. összehasonlítása más lehetséges műszaki megoldással. 

A Tér-Team szerint Nemes Zoltán volt projektvezető téved abban, hogy a részben megépített Visegrád városi és a tervezett Római-parti védmű területének geológiai, geotechnikai adottságai hasonlóak.

A Római-partnál a nagy vastagságú homokos kavics alatt egybefüggő agyag képezi az alapkőzetet. Visegrádnál nagyon nagy mélységben szikla az alapkőzet. Geotechnikai értelemben ez lényeges különbség.

A visegrádi és a Római-parti helyszín adottságai többek között emiatt is eltérőek, ami miatt más műszaki megoldásokat kellett tervezni.

Nem csökkent a fák védőtávolsága

A közlemény szerint a volt visegrádi projektvezető téved abban, hogy a Tér-Team csökkentette a Római-parti védműnél a 10-10 m védőtávolságot. Mobil árvízvédelmi létesítménynél nincs jogszabályban vagy szabványban előírt védőtávolság.

Az engedélyes terv szerint a hivatkozott „6+4 m” távolság azt jelenti, hogy ezen belül minden fát ki kell vágni.

A terv ugyanakkor tartalmazza azon fák kivágását is, melyek a hivatkozott 10-10 m-en kívül állnak és egészségügyi vagy más okok miatt, pl. dőlésveszélyt jelentenének a védműre, akár építési vagy üzemeltetési fázisban. A nyilatkozó a konkrét terv ismeretének hiányában jelentősen téves véleményt fogalmazott meg.

A Tér-Team vizsgálja, hogy jogi eljárást kezdeményezzen a nyilatkozattal kapcsolatban.

index.hu