h i r d e t é s

"Behányok az Önök népbutító lapjától"

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

"Behányok az Önök népbutító lapjától"

2017. május 04. - 13:06

A Somogyi Hírlap olvasója próbálta megszokni a propagandát, de nem ment neki.

A MagyarNarancs birtokába került az az olvasói levél, amelyben hosszasan kifejti a Somogy Megyei Hírlap egy korábbi előfizetője, miért is mondja le előfizetését.

„Tisztelt Irodavezető Úr!
Őszintén sajnálom, hogy immár másodszor azonos szándékkal – az előfizetésről való lemondással – kényszerülök Önhöz fordulni!
Nem az ára miatt szakítunk, hanem a tartalma miatt, ami hetek óta hol dühít, hol végtelenül elszomorít, esetleg mindkettőt egy időben. Én „megpróbáltam szeretni”, mindhiába, ma a nemzeti konzultációs oldalakkal már betelt a mérték. Hiába külön oldalszámozott, mégiscsak „egy tőről fakad” mindkettő.
Számomra teljesen elfogadhatatlan az a mértéktelenül népbutító, végletekig egyoldalú, megosztásra törekvő, ellenséggyártó szándék, melyet a tulajdonosváltás óta a lap sugároz. Nem leszek elegáns, mert fiatalok mai szóhasználatával élek: (szinte szégyellem leírni) „behányok tőle”.
A „többet adunk” helyett – közvetett módon – megrabolnak bennünket. A propaganda, a kormányhirdetések gátlástalanul áradnak minden lehetséges formában, számolatlanul eltékozolva adóforintjaink milliárdjait, ahelyett, hogy azt a közjóra fordítanák. Valamit magára adó, tisztességes megyei napilap nem lehetne kormánypártok szócsöve. A kormány kétkulacsossága mára minden képzeletet felülmúl! Nem akarok még külön fizetni is érte.
A migránsozást tekintve: talán nem tévedek, mikor azt mondom, itt Somogyban egy év alatt magyar magyar ellen több bűnt követett el, mint ők az egész folyamat során, több tízezernyien.  Emlékezzünk a „magyar virtusra”, ami az osztrákokat MAGYAR! NE LOPJ! szövegű feliratok kitételére késztette. Arról nem is beszélve, hogy egyre gyakoribbak és brutálisabbak a magyarok által elkövetett gyilkosságok, ezekkel mégsem töltenek meg egész oldalakat, mert akkor a „mit miért” vizsgálatakor tükörbe kellene nézni. (Lehet, hogy a felsőbb körökre hivatkozó, igen magabiztos csecsen valójában már kipengette a letelepedési kötvénye árát, csak éppen elfelejtették odaadni neki?)
Olyan undorító megnyilvánulásból, mint amit Schmidt Mária megengedett magának, vagy a már nevüket sem adó „sorosozók” fröcsögéséből nekem bőven elég volt ennyi. Egy féloldalas cikkben említésre sem méltatják, hogy egyedül csak a vörösiszap-katasztrófa kárvallottainak megsegítésére mekkora összeget utalt át Soros, számos támogatásnak korrekt ismertetése helyett csak ilyen sunyiságra futotta:
„csaknem 251 milliárd forint … szétosztását Soros alapítványára bízták. A pénz nagy részét itt is az úgynevezett nemi egyenlőségért, valamint a melegek, biszexuálisok és transzneműek jogaiért küzdők kapják.” (L. Somogyi Hírlap, 2017. 04. 29.)
Ez a szöveg már több mint szégyen, ez már gyalázat, mert a célja – ez nyilvánvaló – az érintettek elleni tömeghisztéria generálása. Felvilágosult körökben közismert, újságírók esetében elvárható tudás (!), melynek közreadása lenne kötelessége a művelt embereknek, hogy a nemi irányultság, a homoszexualitás (ami nem keverendő a szexuális perverzióval, melyet Sorosék 100%, hogy nem támogatnak) nem holmi választott magatartás, hanem a génekbe van kódolva ugyanúgy, mint a kék szem és a szőke haj. Bizony ezeknek az embereknek is vannak jogaik, és lehet jogos igényük arra, hogy akár a Somogyi Hírlap és testvérlapjai által szándékosan félrevezetettek, uszítottak ellenében jogvédelmet kapjanak.
A rászorulók, akik nem képesek felismerni az alapigazságot, megkapják tőlem „ajándékba”: A célszerűség azt diktálná hogy hagyjuk embertársainkat békében élni, hogy mindenki vele született hajlama szerint választhasson társat, környezete elvárásából, külső nyomásra senkinek ne kelljen kényszerkapcsolatba lépni. (…)
Üdvözlettel: (…)”

magyarnarancs.hu