h i r d e t é s

Beszámoló 2015. második testületi üléséről

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Beszámoló 2015. második testületi üléséről

2015. február 06. - 10:39
0 komment

2015. február 5-én megtartotta idei második testületi ülését Esztergom Város Önkormányzatának képviselő-testülete.

Az ülésen egyéb elfoglaltságai miatt Juhász István (Vállalkozók Pártja), valamint Stámusz Andrea (Jobbik) nem tudott részt venni. A korábban kiküldött meghívóhoz képest az Intézmények átvételével kapcsolatos valamint az ING Bérlet Magyarországgal kapcsolatos döntés lekerült napirendről, mivel további egyeztetések szükségesek. Szintén hasonló okok miatt lekerült napirendről az eredetileg sürgősségi indítványok között szereplő „közösségi tér kialakításáról szóló” pályázat. Tárgyalta viszont a testület a szintén sürgősségi indítványként napirendre került harmadik számú hitelezői csoporttal, egy 2010-es követeléssel (zárt ülésen), valamint a könyvtár státuszbővítésével kapcsolatos előterjesztést.

Első napirendi pontként az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló rendelettervezetet tárgyalták a képviselők. A döntés értelmében február 12-én munkaértekezletet tartanak ezzel kapcsolatban annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban tudják felhasználni a rendelkezésre álló forrásokat.

Második napirendi pont a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítása volt. Esztergom önkormányzatát a társulásban Romanek Etelka polgármester, akadályoztatása esetén Bánhidy László alpolgármester, mindkettejük akadályoztatása esetén Meszes Balázs, az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság elnöke képviseli.  

Következő pontként az óvodai beiratkozás időpontjáról döntött a testület. E szerint 2015/2016. nevelési évre az óvodai jelentkezés időpontját 2015. április 27-28. , 8.00-12.00 és 13.00-16.00 óra közötti időpontban állapították meg.

A testület döntött továbbá a helyi építészeti örökség védelméről szóló 30/2008. (IV. 24.). rendelet módosításáról, ezen belül pedig a Táncsics Mihály utca 1. (16346 hrsz.) lakóház helyi védelmének megszüntetéséről. A lakóház a szakértői vélemények szerint menthetetlen állapotban van, bontása indokolt. A területen annak tulajdonosa ingatlanfejlesztést tervez, új kivitelezésű ingatlant” kíván építeni.

Sokakat érint a háztartási szennyvíz ellátásról szóló rendelet megalkotása. A szennyvíz elszállítása tavaly óta önkormányzati feladat, a döntéssel így korábbi mulasztást pótolt a jelenlegi testület.

Ez alapján az ingatlan tulajdonos köteles:

  • az ingatlanán keletkező vagy onnan származó az ideiglenes tárolásra szolgáló közműpótló létesítmények ürítéséből származó, illetve a közüzemi csatornahálózatba, vagy más befogadóba, vagy szennyvíztisztítóba nem vezetett háztartási szennyvíz  a környezetvédelmi és közegészségügyi előírások, illetve a hatósági előírások szerint gyűjteni, valamint a közszolgáltatónak átadni és részére a rendelet szerint díjat megfizetni,
  • az önkormányzat által szervezett kötelező közszolgáltatást igénybe venni,
  • a szennyvíztároló medence megközelíthetőségét biztosítani.

A közszolgáltató jogai és kötelességei:

  • A háztartási szennyvíz elszállítása személyesen, vagy telefonon a közszolgáltató ügyfélszolgálatán rendelhető meg. A megrendeléseket a közszolgáltató azok sorrendjében, a soron következő szállítási napon köteles teljesíteni, mely minden hét szerdai napja.
  • A közszolgáltató a megrendelésekről munkautalványt illetve számlát állít ki, melyet a munka elvégzését követően a megrendelővel igazoltat.
  • A számlázást a közszolgáltató havonta – a vízfelhasználást követően – végzi.
  • Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatást a havonta felhasznált háztartási vízmennyiség mértékéig jogosult igénybe venni.
  • A munkautalványon fel kell tüntetni: megrendelő nevét, lakcímét, az elszállított folyékony hulladék mennyiségét, a szállítás dátumát, a szállítást végző gépjármű rendszámát, a gépjármű vezetőjének aláírását, és a megrendelő aláírását.
  • Az önkormányzat a szolgáltatást pályázat útján kiválasztott szolgáltatóval, Pálovics János egyéni vállalkozóval végezeti.
  • A szolgáltatást az alábbi telefonszámon lehet megrendelni: 30/543-2227
  • A szolgáltatás díja: 3.200 Ft/m3+Áfa

A képviselők döntöttek a 11-es főúttal kapcsolatos fejlesztésekről Szamárhegy térségében (a 11. sz. Budapest-Esztergom-Tát másodrendű főút 60+200 - 60+620 és a 61+400 - 61+810 km szelvények közötti szakaszok). A korszerűsítés során az érintet szakaszokon forgalomcsillapító szigetek kerülnek kialakításra, a meglévő autóbusz öblök a vonatkozó útügyi műszaki előírásoknak megfelelő geometriával átépítésre kerülnek. A tervezési területen felújításra, kiépítésre kerülnek a gyalogos útvonalak, valamint a teljes terület közvilágítása kiépítésre, átépítésre kerül.

A képviselők tárgyalták és elfogadták az úszóművek kikötésével, rögzítésével kapcsolatos rendeletet is, melyben részletesen szabályozzák ilyen létesítmények használati díját, létesítésének feltételeit, maximális méretét, megközelíthetőségét és esetleges elbontását is. Döntöttek továbbá arról, hogy új úszómű létesítéséhez maximum 10 évre adható tulajdonosi hozzájárulás, ennek hosszabbítását a tulajdonosnak kell kérelmeznie az önkormányzattól.

Sürgősségi napirendi pontként elfogadta a testület a könyvtár státuszbővítési kérelmét. Kovátsné Várady Eszter a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézményvezetője 2015. január 29-én jelezte, hogy évek óta nem tud takarítónőt alkalmazni. Évek óta nem kapott az intézmény státuszt, kérte, hogy egy fő teljes munkaidős takarítói státusz a könyvtári létszám állományába kerüljön. Abban az esetben, ha tartós munkanélküli, ráadásul ötven év feletti munkaerő kerül alkalmazásra, a járulékokat az állam két évig állja.

Szintén sürgősségi napirendi pontként döntöttek arról, hogy a még 2010-ben indított adósságrendezési eljárás során „hármas számú hitelezői csoportba soroltakkal” kapcsolatban az egyeztetési határidőt további 60 nappal meghosszabbítsák, annak érdekében, hogy a szükséges tárgyalásokat az e célra létrahozott bizottság lefolytathassa. Az egyezség módosítására kidolgozott javaslatot a döntést követő 60 napon belül kell a testület elé terjeszteni.