h i r d e t é s

Betiltották az oroszoknál a Jehova Tanúi egyházat

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Betiltották az oroszoknál a Jehova Tanúi egyházat

2017. március 27. - 09:37

Az igazságügyi minisztérium bezáratta a Jehova Tanúi moszkvai központját - írja a bama.hu.

A minisztérium már március 17-én kérte a legfelsőbb bíróságtól, hogy nyilvánítsa szélsőségesnek a felekezetet és tiltsa be működését. Kérésüket az általuk elvégzett vizsgálatra alapozták, amelyben működési szabálytalanságokat állapítottak meg.

A legfelsőbb bíróság április 5-én veszi napirendre a döntést, és a tárca a szóban forgó időpontig fel is függesztette a szervezet működését. Időközben a felekezet közleményt adott ki, amely szerint ha a legfelsőbb bíróság eleget tesz a minisztérium kérésének, annak katasztrofális következményei lesznek a vallásszabadságra nézve.

A Jehova Tanúinak vezetése bejelentette: világméretű kampányt indít, valamint felhívást intézett több mint nyolcmillió tagjához, hogy intézzenek tiltakozó leveleket a Kreml és a legfelsőbb bíróság tisztviselőinek.

 

bama.hu