A valóság ezzel szemben az őrök szerint más képet mutat.

Igen magas kifelé mutató fluktuáció jellemzi a szakmát. Sokan mennek közülük külföldre. Kevés az új felszerelő, azok sem biztos, hogy maradnak, mert túl fiatalok, az elvárások viszont magasak és sok van belőlük. Emiatt a létszám alacsony, ebből pedig az következik, hogy az átlag havi munkaóra 200-210 óra körül mozog. A leterheltség miatt még többen mennek el. A régiek távoznak, az újak nem bírják és így ismét nő az átlag havi szolgálati idő, ezt pedig csak létszámnöveléssel lehetne csökkenteni.

Nem ritka, hogy egy addig nem dohányzó ember a munka alatt szokik rá a káros szenvedélyre. Az alkoholizmus bár országos probléma, ha tüzetesebben megvizsgálnánk, más szakmákhoz képest valószínűleg nagyobb százalékban lenne jelen. Az viszont tény, hogy sok börtönőrnek a magán- és családi élete megsínylette, hogy ezt a szakmát választották, ugyanis nem ritka köreikben a válás.

Miért is lehet mindez? Míg korábban korkedvezménnyel lehetett nyugdíjba vonulni, addig mára már ezt eltörölték, de nem ez az egyetlen negatívum ebben a munkakörben. A kamerák bár elsősorban azért vannak jelen, hogy a rabokat, illetve az ő mozgásukat figyeljék, arra is használják őket, hogy az őröket ellenőrizzék. A „ki jelent kiről és mit” problémája olyan szinten átszövi mindennapi munkájukat, hogy az sokszor már nyugtalanító.

Aki dolgozott már nagyvállalatnál, az tudja milyen egy hierarchikus rendszer. Elismerem én is, és a dolgozók is, hogy a rendszer megléte szükséges egy ilyen intézménynél, viszont a negatív hatásai, mint például amikor a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal, olyan bonyodalmakat okozhatnak, amelyek csak akadályozzák a munka zavartalan működését, és inkább nehezítik a feladatokat, mintsem könnyítenék azt. Az egymásnak ellentmondó elvárásoknak lehetetlen megfelelni, így egy őr bizonyos idő után így is- úgyis meg lesz feddve. Ennek a levegőben lógása pedig lelkileg lassan felőröl egy-egy dolgozót.

A korábbi cikk elején arról olvashattatok, hogy régebben milyen hírességek és miért fordultak meg az intézményben. A Gárdonyi Gézához hasonló párbajozásért elítélt rabok romantikája rég elmúlt. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy míg pár éve a Csillag valóban az egyik legkeményebb hely volt, és a rabok között igazi mumusként emlegették, mára annyira enyhült, hogy valósággal szeretnek ide kerülni. A fent említett okok, a telítettség, és a rabok jellege miatt érthető az itt dolgozók frusztráltsága, és a pénzről még nem is beszéltünk.

Úgy tudják béremelést fognak kapni, ami elsőre jól is hangzik, de miután a részleteket is megtudták, már születtek panaszok. A béremelést ugyanis intézményekhez mérve határozták meg, így a Csillag dolgozói, lévén, hogy az ország veszélyesebb elemeit tartják rács mögött, az egyik legmagasabb emelést kapják, viszont az az irodán dolgozó személy, aki életében nem fog közvetlenül találkozni a (veszélyes) rabokkal, is ugyanakkora mértékű pótlékot kap, mint az, aki napi szinten kapcsolatban áll velük. Ezek tudtában, mi csak egyetérteni tudunk, a börtönőrökkel. Valljuk be, ez így nem túl fair.

Az őrök körlettől és beosztástól függően változó, de általában napi 12 órát dolgoznak, és ahogyan azt fentebb írtuk, a megszaladt túlórák miatt, már nem is a törvények által megszabott, illetve a toborozások során elhangzott rendben. A rabok, miután letöltik az idejüket, kiszabadulnak, az őröket viszont csak a nyugdíj, vagy a leszerelés mentheti meg.

dailyszeged.hu