h i r d e t é s

Bruck András: Kéne egy rádió2

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Bruck András: Kéne egy rádió2

2016. április 19. - 11:09
0 komment

Elgondolkodtatott tegnap délután Bolgár György és dr. Csiba Gábor orvos-főigazgató beszélgetése a Klubrádióban. 

Az, hogy az egészségügy helyzetéhez képest mennyire lényegtelen kérdésekről esett szó, és azokról is milyen feltűnően problémakerülő módon.

A tegnapi megdöbbenés után ma visszahallgatva a beszélgetést, mindez még nyilvánvalóbb és bántóbb volt. Dr. Csiba nem is titkolta, hogy ő nem egyszerűen egy magyar kórház igazgatója, de a Fidesz egyik elkötelezett híve, sőt annál is több, lelkes propagandistája.

Vagyis az ideális alany és információforrás egy ilyen beszélgetéshez.

Ami azt illeti, mint akármelyik fideszes potentát, akik közül Bolgár naponta előrángat egyet a magyar politika szennyesládájából.

Nem meglepő, hogy míg mi magunk úgy érezzük, hogy most már szó szerint az életünk a tét, dr. Csiba szerint semmi baj, és pártjának és kormányának hála, egyre jobban mennek a dolgok.

A nevünkben beszélő, minket képviselő Bolgár György pedig hagyta. Pont úgy, ahogy a magyar egészségügy hagyja, hogy félnapokat várjunk a kórházi folyosókon, és akár hónapokat egy vizsgálatra.

Jóllehet Bolgár híresen nem konfrontálódik – miként a Klubrádióban lényegében senki – ő tájékoztat, hidat épít elnyomó és elnyomott között, és ez hogy bevált!, de ez a tegnapi még tőle is feltűnően gyenge, ráadásul átlátszóan hamis, érdekvezérelt produkciónak tűnt.

Vajon miféle érdek játszik itt a háttérben?

És vajon miért épp azt az embert hívta fel, akiről pontosan tudta, hogy tőle az egészségügyről egyetlen igaz mondatot nem fog hallani?

Nem vagyok újságíró, oknyomozó végképp nem, emellett az oknyomozáshoz hetek, hónapok kellenek, olykor évek is.

De kivételesen rászántam tizenöt percet a túrásra. Nem állítom, hogy bármire is rájöttem, de negyedóra alatt is találtam egy-két dolgot.

Köztudott, hogy Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija áttételeken keresztül (Brit Média Befektetési Kft és Brit Europe Foundation) bevásárolta magát a Klubrádióba.

Tehát résztulajdonos, az EMIH-ről pedig beszélik, hogy miközben célja a hazai zsidóság reneszánsza, legalább annyira sikeres ingatlanvállalkozás is. Ilyesmihez pedig hasznos jóban lenni a politikával, a kormánnyal.

És K. Slomó ehhez is ért.

2008-ban Rogántól kapott az V. kerületben egy épületrészt, és ez lett hetven éve Budapest első új zsinagógája.

Zárjelben: Az avatáson jelen volt Jonah Metzger, Izrael akkori askenázi főrabbija. (a fotón Orbán és K. Slomó között.) Metzger aznap találkozott az akkor még ellenzéki Orbán Viktorral, 2012-ben pedig levélben köszönte meg neki az antiszemitizmus elleni küzdelmét. A levél nemzetközileg is fontos volt a belpolitikája, az éledő Horthy-kultusz miatt szorongatott Orbánnak.

K. Slomó attól kezdve egyre gyakrabban mutatkozik fideszes emberekkel, majd később kormányközeli politikusokkal, feltűnően sok fényképen látható velük:, Balog Zoltánnal, Hende Csabával, Tarlós Istvánnal, még Semjén Zsolttal is, és talán egy sem készült vele ellenzékiekkel.

Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó még babot is hozott neki a saját kertjéből. A Vasárnapi Hírek 2015.okt.17. száma meg is kérdezi tőle: "Hogy került Lévai Anikó meg az ő saját termesztésű babja az EMIH sóletfesztiváljára?

Hát tényleg, hogy?

De a VH mást is kérdezett: Menekültkérdésben a pápa vagy Orbán Viktor véleményét osztja, befogadni kell-e őket, vagy kerítést húzni?

A rabbi talmudi okfejtéssel ugyan, de Orbán Viktor "reálpolitikai" oldalára állt.

Véletlen volna?

Az EMIH korábban, 2012-ben már megkapta az egyházi státuszt, ami lehetetlen Orbán Viktor nélkül, vele az állami támogatásokat, és egyben 2013-tól ő lett, lehetett a fenntartója az Arany Alkony – új nevén Olajág -- idősotthon-hálózatnak.

Zárójelben: Jonah Metzger izraeli főrabbi menetközben kénytelen volt lemondani, mivel az izraeli ügyészég összesen tízmillió sékel kenőpénz elfogadásával, és egyéb bűntettekkel vádolta meg.

Eközben K. Slomó változatlan jó viszonyát a kormányhoz jelzi, hogy pár hete, részben állami támogatással újjáépült az Óbudai zsinagóga, ahol ő 2010-óta rabbi.

Hát kb. ennyi negyedóra kutatás eredménye. Annyi biztosan kiderült, hogy K. Slomó nagyszerűen kiismeri magát a hazai politika világában, az általa vezetett EMIH ügyesen navigál, terjeszkedik, többek között a média területére is, lásd még 168 óra.

Semmit nem állítok, főleg rosszat nem, csak egy dolgot kérdezek:

Mi köze mindehhez a Klubrádió zömmel nyugdíjas hallgatóinak? Miért velük fedeztetik a rádió működését, ha egyszer az egyik résztulajdonosuknak nem csak jól megy, de a politikai kapcsolatai is kiválóak?

Csak nem azért, hogy ez az egész egy kicsit jobban hasonítson egy a hatalom által üldözött, büntetett, csóró kis ellenzéki rádióhoz?

Miközben, miként tegnap a Bolgár-dr. Csiba beszélgetésben is nagyon durván kijött, egyre több benne a nyílt Fidesz-propaganda.

 

Bruck András