A Párt nekem egy idegen lény, amelynek működési módját nem ismerem, és nem is érdekel. 
Pártemberekkel, politikusokkal nincs semmilyen kapcsolatom, ahol ők vannak, én nem vagyok, ha szükségem lenne valamire, egyet se tudnék felhívni. 
Amennyit nekem tudnom kell róluk, az kinn van csupaszon a placcon: egy tönkrement és kilátástalan helyzetbe került ország.
Ez persze egy sokkomponensű és jórészt közös kudarc, de alapvetően a pártok hozták össze. Igaz, azt mondják, egy párt nem lehet jobb, mint amilyenek a szavazói, de akkor a pártok dolga lett volna feljavítani a szavazók politikai és demokratikus minőségét. 
Ez nyilvánvalóan elmaradt, bár rengeteg idejük, negyedszázaduk volt rá. Ez idő alatt az ország jórésze kicserélődött: úgy távozott, és nem külföldre, hanem örökre mintegy három és félmillió magyar, hogy az élete egy húsz éven át szabad és demokratikus országban nem lett számottevően jobb, sokaknak meg egyenesen rosszabb. 
Ez nemzeti tragédia, így bizonyítványosztás táján: tömeges bukás. 
Egy immár nem szabad és nem demokratikus országban pedig a helyzetünk törvényszerűen tovább fog romlani, akár az elviselhetetlenségig. 
Lehet persze folytatni a mellébeszélést, pláne, ha lövünk még egy-két gólt, de a realitás az, hogy az ország szellemi állapota már nem elég egy huszonegyedik századi, európai nemzet igényeihez. És gyorsan halmozódó hátrányainkon az sem fog javítani, hogy a miniszterelnök az „Egy vérből valók vagyunk” zenéjét teszi ki a saját facebook oldalára, mert eközben a kanadai miniszterelnök a kvantumszámítógépekről beszél újságírók előtt. 
Ez van: kétféle valóság, két vezetői modell. 
Az orbáni, és mondjuk az amúgy szintén egy vérből való kanadai. 
Lehet választani.
És ebben a helyzetben választott új elnököt az MSZP. 
Nem tudom, hogy ami kis lépés az MSZP-nek, az lehet-e nagy lépés az országnak. És az új elnökről sem tudok semmit, már persze azon kívül, hogy eredményes kerületi polgármester hírében állt, és hogy éveken át a miniszterelnök és a legfőbb ügyész vétlen, ártatlan áldozata volt. Arról sincs információm, hogy politikusként milyen nyomot hagyott benne a meghurcolása. 
De azt remélem, mélyet. 
Egyrészt azért, mert jelenlegi állapotában az MSZP harcképtelen, és az ő csöppet sem fölényes megválasztása annak a jele, hogy a párt tekintélyes része továbbra is inkább törleszkedne – a Fideszhez természetesen.
Másrészt, mert a kiadott gyors Fidesz-közlemény, miszerint „az MSZP semmit sem tanult, mindegy, hogy ki a szocialista párt elnöke, ott folytatják, ahol abbahagyták”, nem egy demokratikus párt üdvözlete, hanem egy martalócbanda hadüzenete.
Háború.
Így hát pótvizsga következik, de egyelőre csak az új elnök elszántságából és rátermettségéből. De ha ő is az ATV-ben fog ücsörögni, és az ellenzéki értelmiség finom ízlésének kíván megfelelni, akkor ő is elbukik. Vagy olyan kíméletlen és radikális lesz, mint a Fidesz, vagy semmi esélye.
És 2018-ig már aligha lesz még egy.

Bruck András