És valóban, a hazai ellenzéki pártok is valósággal lekaszabolják egymást, fényes nappal, saját lehetséges szavazóik szeme láttára. A baloldalnak erre az önfelszámoló hajlamára az amúgy a lélektanban és elmekórtanban is jártas írónak nem volt kielégítő magyarázata, miként nekünk sincs, miközben a sorsunkat hamarosan ismét az ő kezükbe kéne helyeznünk. Azokéba, akik négy éve egyszer már ridegen, lelketlenül átverték saját választóikat – és azóta is mindennap.
Kedves pártvezérek, ti rábíznátok gyerekeiteket egy elítélt pedofilra?

Bár ezúttal nem Hitler az ellenség, ez a mienk is elég megszállott és romboló ösztönű ahhoz, hogy az úgynevezett demokratikus pártok minden erővel összefogjanak ellene, csakhogy ők egyszerűen nem hajlandók rá, úgymond az egyéni karakterüket féltik.

Tényleg? Van nekik? Akkor gondolatok helyett miért látunk csupán egyenletes szürke masszát? Nem, valójában semmit nem akarnak: se együtt, se külön, se bojkottot, se előválasztást, se a Jobbikot, se egymást. Esetük annak a tragikus példája, hogy attól még nem vagy jó, hogy nem vagy rossz. Mert belőlük valóban hiányzik a zsarnokságot építő pártok lényegi gonoszsága, mégis közel jutottak már ahhoz, hogy a demokrácia árulóivá váljanak. Ők történetesen önérdekből, gyávaságból, de a mi szempontunkból mi a különbség? 

Vajon mennyi a felelősségük abban, hogy a Fideszt semmi nem rendíti meg? Hiába voltak tömegtüntetések, Quaestor-ügy, letelepedési kötvény ügy, baltás gyilkos, magánnyugdíjak elkobzása, hiába van Putyin, Simicska, eget verő korrupció, a rokonok, haverok nyilvános fosztogatásai, az egészségügy összeomlása, az oktatás katasztrófája, a „fociminiszterelnök” látványos futballkudarcai, a Jobbik felséggyalázó plakátjai, devizahitelesek végtelen kálváriája – egyetlen vétkük, az összes politikai, morális abszurditásuk nem árt nekik. 

Hogyan élhetnek túl ennyi bűnt és kudarcot? 

Az okok számosak, de első helyen mindenképp az ellenzéki pártok állnak. Egy teljesen torz politikai kultúrát honosítottak meg: a stúdiólétet, tudomást se véve róla – a népszerűségi mutatók nem hazudnak –, hogy már régóta senkit nem érdekel pártjaik belnyomora. 
Viszont minden megoldásra találnak egy problémát. 

Kijelölhettek volna néhány fő csapásirányt: mondjuk Paks, orosz befolyás, korrupció, egészségügy, szegénység, hogy aztán koncentráltan, éjjel-nappal ezeket támadják, amíg letagadhatatlanná nem válnak, de ők mindig jobb témának találták önmagukat. Közben egy parókakészítő, egy gázszerelő és egy csempekereskedő letarolhatta az országot - a médiáját, a gazdaságát, az oktatását. 
És most ismét azokra kéne szavaznunk, akik ezt lehetővé tették.

Bruck András