Egy belföldi utazás tervezésekor az emberek hajlamosak nem számolni az idegenforgalmi adóval, pedig több ezer forintot is spórolhatnak, egy hosszabb nyaralás alatt, ha olyan desztinációt választanak ahol alacsonyabb ez a tétel. 2023-ban sok település döntött úgy, hogy bevezeti az adónemet, és voltak olyanok, amelyek többszörösére emelték a náluk már létező közterhet.
Jelentősen egyszerűsödik a közúti áruforgalmat ellenőrző elektronikus rendszer, az EKAER: jövő évtől nem kell jelenteni a nem kockázatos termékeket – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
Az idén hatályba lépett új jövedéki törvény értelmében a borászoknak nem kell elkészíteni a decemberi készletjelentést - hívta fel a figyelmet Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) helyettes államtitkára a tárca pénteki közleményében.
Köszönjük, hogy az NGM megértette a panaszokat és intézkedett – írta a 24.hu-nak és az illetékeseknek a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) alelnöke, Ruszin Zsolt utalva arra, hogy az elfogadott adótörvény-módosítás kapcsán végül mégiscsak figyelembe vették a szakma kérését.