Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a kétmilliárdos áfacsalással és több más bűncselekménnyel is összefüggésbe hozott bissau-guineai „diplomata”, Farkas Attila ellen a bíróság – értesült a PestiSrácok.hu. A bűnöző ellen azért adott ki körözést Farkas Gabriella tanácsvezető bíró, mivel a férfi nem jelent meg a tegnapi, ugyancsak milliárdos csalási ügyének tárgyalásán, továbbá „elfelejtette” megkezdeni az emberölés előkészülete miatt rá kiszabott két éves börtönbüntetésének letöltését. A Pestisrácok.hu információi szerint Farkas ismét Dominikán bujkál és köszöni szépen, jól van…
A NAV nyomozóinak gyanúja szerint a tőzsdén jegyzett Masterplast Nyrt. egyik leányvállalata 270 millió áfát nem fizetett be. A módszer egyszerű: körbe-körbe adták el ugyanazt a vasárut szlovák és magyar cégeknek. Egy gyanúsított már van, igaz, őt máris bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítják.
Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (ekáer) bevezetésének része volt az idei 137 milliárd forintos áfabevétel-növekményben és bizonyos ágazatok fehéredésében. A NAV a tapasztalatok láttán a vasúti szállításra is kiterjesztené a rendszer alkalmazását.