Míg korábban a koronavírus alfa (angol) variánsa volt a domináns, addig az elmúlt hetekben a delta variáns (indiai) okoz több megbetegedést Európában - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a közmédiának kedden.
Akinek fontos Magyarország függetlensége, a magyar családok biztonsága, a keresztény-nemzeti kultúra megőrzése, támogassa a kormányt ezen céljaiban, és vegyen részt a nemzeti konzultációban - nyilatkozta az MTI-nek a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miután a Bács-Kiskun megyei hercegszántói határvédelmi bázison tett kedden látogatást.
Az elmúlt hét csapadékos időjárása miatt megszűnt a fokozott tűzveszély a hazai erdő- és mezőgazdasági területek jelentős részén, ezért július 20-ától Budapesten és Magyarország tíz megyéjében visszavonja a hatóság a tűzgyújtási tilalmat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján hétfőn.
A DK szerint Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése a koronavírus elleni harmadik oltás lehetőségéről, annak a nyílt beismerése, hogy a kormány "veszélybe sodorta a kínai vakcina erőltetésével" az időseket.
Egy közösség becsületbeli ügye, hogy ne felejtse el a múltját, emlékezzen azokra, akik meghatározó módon alakították életét - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a Keresztes Sándorról készült, a magyar kereszténydemokrácia meghatározó alakjának emléket állító kötet pénteki budapesti bemutatóján.
A folyók nem elválasztanak, hanem összekötnek, ezt bizonyítja a mostani projekt is - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken a muraközi Kotorban (Kotoriba), a Murakeresztúr-Kotor közötti Mura-híd és a kapcsolódó közúti szakaszok megépítését célzó projekt nyitókonferenciáján.
A következő tíz évre 36 milliárd forintot különített el a kormány zöld buszok vásárlásának és üzemeltetésének támogatására - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken Sopronban, a Zöld busz demonstrációs mintaprojekt soproni állomásának sajtótájékoztatóján.
Épp el akartam újságolni, hogy a Fidesz újabban nem mer előhozakodni az ellenzékre sütött „oltásellenes" rágalommal. Nehezen tagadhatná, hogy az egyébként máig oltásra buzdító ellenzék nem oltásellenes volt, hanem garantáltan hatékony vakcinát akart. Kiderült: joggal figyelmeztetett az európai szakmai szervek által még nem vizsgált oltóanyagok alapos tanulmányozására, óvatos alkalmazására.
Az európai uniós elvárásoknak megfelelő, magas technológiai színvonalú állattartó telepek építése és működtetése különösen fontos az állattenyésztés versenyképességének megőrzéséhez, növeléséhez - mondta az agrárminiszter a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kaposvári kampuszán csütörtökön.
Évi 15 ezer tonnányi egyszer használatos műanyagot - ételtartó dobozok, italpoharak, zacskók - kell kiváltani más, környezetbarátabb termékkel Magyarországon a július 1-től hatályos kormányrendelet alapján - tájékoztatta a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) szerdán az MTI-t.
A kormány szerdán újabb hét javaslatát fogadta el a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzsnek, ezek közül hat alapvetően a beruházási versenyek megnyerésében segíti Magyarországot majd a jövőben - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a kormányülés szünetében a közmédiának nyilatkozva.
Álláskeresők és karrierváltás előtt állók számára kínál ingyenes, alapszintű programozó kurzust a HTTP (Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda) Alapítvány - tájékoztatott szerdai Közleményében az Innovációs és Technológiai minisztérium (ITM). A virtuális nyári tábor résztvevői teljesen kezdőként is első saját weboldaluk önálló létrehozásáig juthatnak el.
A múlt év a nemzeti összetartozásé volt, az idei pedig a nemzeti újrakezdésé - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az "Egy vérből valók vagyunk" jótékonysági futás rajtjával egybekötött sajtótájékoztatón.
Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt a Balassagyarmati Törvényszék jogerősen 14 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte azt a 45 éves galgagutai férfit, aki megölte idős szomszédasszonyát, hogy megszerezze a pénzét - tájékoztatta a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője szerdán az MTI-t.
Miközben a kormány újabb nemzeti konzultációt bonyolít és az ellenzék gőzerővel készül az őszi előválasztásokra, a politikai viták kereszttüzébe került az Alaptörvény. Négy ismert jogász vitairatában ugyanis azt ajánlja az ellenzéknek, hogy az új Országgyűlés első ülésnapján egyszerű többséggel és az Alkotmánybíróság jogkörének átvételével mondja ki az Alaptörvény semmisségét. - írja az Index
A sikeres gazdasági újrainduláshoz beruházásokra van szükség, ugyanis ahova a beruházások mennek, ott jönnek létre munkahelyek, ott jön létre gazdasági teljesítmény és termelés, ami ahhoz kell, hogy az év végére elérjük az 5,5 százalékos gazdasági növekedést - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Erdőteleken, az SBS Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján.