Elrendelte Halil Arszlanov vezérezredes, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke helyettesének kéthónapos előzetes letartóztatását pénteken egy moszkvai katonai bíróság; a tábornokot két, rendkívüli nagy kárt okozó csalás ügyében való bűnrészességgel vádolták meg.
Négy tinédzser korú migránst találtak összefagyva, eszméletlenül a nyugat-ukrajnai Lviv megyében egy almát szállító hűtőkamionban - hozta nyilvánosságra a zaxid.net hírportál vasárnap a rendőrségre és a vámszolgálat helyi részlegvezetőjére hivatkozva.
Tizenöt év börtönbüntetésre ítélte a szlovákiai Bazin különleges bírósága hétfőn Andruskó Zoltánt, aki közvetítő szerepet játszott a Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és barátnője ellen tavaly februárban elkövetett gyilkosság megrendelője és elkövetője között - közölték szlovák médiaforrások.
A szerb rendőrség épségben megtalálta vasárnap azt a 12 éves kislányt, akit tíz nappal ezelőtt rabolt el egy pedofíliáért elítélt férfi – jelentették belgrádi hírportálok hivatalos forrásokra hivatkozva.
Ellenlépések egész csomagját helyezte kilátásba az orosz külügyminisztérium szerdán amiatt, hogy Németország egy georgiai állampolgárságú csecsen emigráns meggyilkolására hivatkozva kiutasított két orosz diplomatát.
Joseph Muscat máltai miniszterelnök rendkívüli kormányülést hívott össze csütörtök este annak nyomán, hogy a Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró két évvel ezelőtti meggyilkolásával összefüggésben.
Száznyolcvanhétmillió forintnyi készpénzt ásott el kertjében egy biatorbágyi drogkereskedő - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szombaton a police.hu honlapon.
Nem sikerült rendet teremteni a Vosztocsnij űrrepülőtéren, ahol a többtucatnyi büntetőeljárás elindítása és a kiszabott letöltendő börtönbüntetések ellenére is százmilliós nagyságrendben folytatódik a lopás - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a kormánnyal folyatott hétfői tanácskozásán.
Az autójára helyezett robbanószerkezettel felrobbantottak Kijevben egy gazdag üzletembert, aki a merényletben sofőrével együtt megsérült, a védelmét ellátó biztonsági tiszt pedig belehalt a merényletbe - közölte csütörtökön Viktor Necsitajlo kijevi rendőrfőnök.
Kiszabadult a börtönből Hongkongban az a gyilkossággal vádolt férfi szerdán, akinek ügye miatt a kormányzat a kiadatási törvény módosítását javasolta, ami elindította az öt hónapja tartó tüntetéshullámot - írta internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Vádalkut kötött a tavaly februári szlovákiai újságíró-gyilkosság ügyének egyik gyanúsítottja, A. Zoltán, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő közvetített a nagy belpolitikai viharokat kiváltó bérgyilkosság megrendelésében - jelentette pénteken a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az érintett ügyvédjére hivatkozva.
Sikkasztás miatt vádat emelt a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség egy volt főmuzeológus ellen, aki egy budapesti múzeum raktárából a rábízott gyűjteményből mintegy harmincmillió forint értékben műtárgyakat tulajdonított el 2016-2017-ben - közölte a fővárosi főügyészhelyettes csütörtökön az MTI-vel.
Ötre emelkedett a sapocai neuropszichiátriai kórház egyik páciense által rendezett vérfürdő halálos áldozatainak száma Romániában, miután az egyik 88 éves sebesült belehalt sérüléseibe - közölte hétfői sajtótájékoztatóján Sorina Pintea egészségügyi miniszter.