Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden először előminősített egy ebola elleni védőoltást, alig két nappal azután, hogy az Európai Bizottság engedélyezte feltételes forgalomba hozatalát. Ez volt eddig a leggyorsabb előminősítési folyamat a világszervezetnél.
A világ történelmének második legnagyobb ebolajárványa sújtja jelenleg a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felét az eddig észlelt 471 megerősített, illetve feltételezett megbetegedéssel, és mintegy 260 halottal - írja az MTI.
A Washington Post információi szerint a WHO bejelentette, hogy ebola elleni kísérleti vakcinákat és gyógyszereket küldött Magyarországra, hogy ezekkel kezeljenek egy laboratóriumban dolgozó tudóst, aki még április elején került kapcsolatba a vírussal – írja az index.hu.
Az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO holnap hivatalosan is Ebola-mentesnek nyilvánítja Sierra Leonét, amely az év első felében a nyugat-afrikai térségben tomboló fertőzés egyik gócpontja volt – jelentette Freetownból az AFP hírügynökség.