h i r d e t é s
A Walt Disney bejelentette: 28 ezer alkalmazottat bocsát el az amerikai szórakoztató parkokból.
Levélben kér a kormánytól 2 milliárd forint működési támogatást Csőzik László az ATV Startban.
Gulyás bejelentette a leépítést a minisztériumokban, amennyiben a tervek szerint megvalósul a leépítés, akkor 15-20 százalékos karcsúsítás jöhet.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal korábbi vezetőinek 45 százalékától vált meg a szervezet, hogy így előzzék meg a korábbi időszakban tapasztalt visszaéléseket - mondta Gyuricza Csaba, a hivatal elnöke a Magyar Időknek adott interjújában.