Egyre több kutató nyilatkozik arról, hogy az emberi élet felső határa extrém módon kitolódhat a jövőben. A feltételezések szerint az első olyan ember, aki ezer évig élhet majd, már most megszületett.
Ne is tagadjuk, a fiatalság egy jelentős része azzal küzd, hogy nem tudja, mit kezdjen az életével, míg a valamivel idősebbek azon vannak, hogy pályát módosítsanak. Mi a baj?