Az összefogáspárti ellenzék számára ismert és elismert értelmiségiek bevonásával indult el a Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét támogató 99 Mozgalom. Egyelőre elvi kiállásként értelmezhető a főpolgármester mellett, de ennél jóval több szerepet szánnak neki az előválasztási kampányban, és az sem kizárt, hogy azon túl is tényezővé fog válni.
Közvélemény-kutatást végzett az ATV megbízásából a Pulzus Piackutató Intézet 1000 fős, reprezentatív mintából június 4-én. Az eredmények alapján rendkívül szoros a verseny az élmezőnyben: Karácsony Gergely 19%-kal vezet, de szorosan követi őt Dobrev Klára 18%-kal, Jakab Péter pedig 16%-kal.
"Tény, hogy a magyar társadalom ellenzéki politikai erői jócskán megkésve ismerik fel a helyzetüket, hazánk helyzetét, és szedik össze magukat, hogy érdemi választ adhassanak rá. De legalább végre összeszedik."
Annyira sajnálom ezt a szegény Fideszt. Korábban nem voltak a szívem csücskei, de minden érző kebelben felkelti a szánalmat, ahogy most vergődnek a 22-es csapdájában. Mármint a 2022-es választás csapdájában. Nem mintha nem volna esélyük akár nyerni is, Joseph Heller regényében sem vesztett az az oldal, amelyben Yossarian első osztályú bombázótiszt harcolt, de attól még a csapda körbezárta: a saját feljebbvalói is veszélyt jelentettek számára.
Mindenképpen lesz előválasztás, ha kell, polgári engedetlenség által - így reagáltak az ellenzéki pártok arra a hírre, hogy a kormány őszig meghosszabbítaná a veszélyhelyzetet. Az előválasztást szervező civilek képviselője szerint előre is hozhatják az eseményt nyárra, ugyanis ha futballmérkőzéseket lehet rendezni, az ellenzéki eseménynek sem lehet akadálya.
Jakab Péter a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt – derül ki a Medián legfrissebb felméréséből. Karácsony Gergely a második helyen van, őt követi harmadikként Márki-Zay Péter.
„Nem alkalmas rá az időszak, a városnak nyugalomra van szüksége”, ezért Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét fideszes polgármestere arra kérte az ellenzéket, ne tartsanak előválasztási kampányt.