Popovics Judit, a Mindenki Magyarországért Mozgalom tatai politikusa azt nyilatkozta, hogy megzsarolta a DK. Gréczy Zsolt úgy fogalmazott, hogy "a hölgynek lesz lehetősége a bíróságon megpróbálni bebizonyítani az igazát, be fogjuk perelni".
Sértegette a Hír TV stábját Gréczy Zsolt. Az Informátor szerkesztője arról kérdezte a DK szóvivőjét, hogyan történhetett az, hogy miután a 15. kerületben megemelték az önkormányzati fizetéseket, még a polgármester fiát is betették egy bizottságba. - írja a hirtv.hu.
Gyurcsányék csak elvettek az idősektől, kormányzásuk alatt sorozatos rezsiemelés volt, nem pedig rezsicsökkentés és rezsiutalvány, ahogy most, és még elvettek egy havi nyugdíjat is – közölte kedden Selmeczi Gabriella a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-vel. - írja az olkt.hu.
A Demokratikus Koalíció vasárnapra tüntetést szervez az "európai Magyarországért". A DK a szintén tüntetésre készülő MSZP-vel is egyeztet, hogy közösen szervezzenek demonstrációt - jelentette be csütörtökön a párt frakciószóvivője.
A Demokratikus Koalíció kikérte és szerda délután nyilvánossá teszi az összes szavazókör kézzel írt jegyzőkönyveit, hogy azokat össze lehessen vetni az interneten közzétett eredményekkel.