h i r d e t é s
A bíróságot meg kell óvni a felesleges vitáktól - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter.
Talán még emlékeznek rá, hiszen alig 41 napja történt, hogy Gulyás Gergely rendszeres csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette a közigazgatási bírósági rendszer bevezetésének határidő nélküli elhalasztását. - írja a 444.hu.
A közigazgatási bíróságok elnapolása és az amerikai-magyar védelmi megállapodások is terítéken lesznek a parlament kétnapos ülésezése során.
Mi állhat a háttérben?
Ellenzéki sajtótájékoztató Esztergomban
A közigazgatási bíróságokon dőlnének el az állampolgárok és cégek, illetve az állami intézmények közötti jogviták.
Így jogilag már semmi akadálya, hogy hatályba lépjen.
Habár az államfő csak a túlóratörvényről nyilatkozott külön, ezt a törvényt is aláírta. A miniszter döntheti majd el, ki lehet bíró.
10 dolog, amely teljesen megváltozott vagy teljesen új a tüntetésekben.
A közigazgatási bíróságok felállítását is megszavazták
Méregdrága és frekventált ingatlan herdál el a szervilisség
Nem kell odatelefonálni, hogy mi legyen az ítélet - írja a 444.
Összesen 32 oldalon kritizálja az Országos Bírósági Hivatal a kormány különbíróságos ötletét - írja a 444.hu.
Megbontanák az eddig egységes, és a többi hatalmi ághoz képest relatív független bírósági rendszert, és a politika számára fontos ügyek egy részét új szervezethez rendelnék – írja a 444.hu.