Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára állítják. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat menetrendjét befolyásolja, valamint a Volánbusz néhány hajnali járatát is érinti - tudatta a MÁV-Volán-csoport pénteken a honlapján.
Október 31-én, vagyis vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hajnali háromról két órára kell állítani. Az átállás az élet több területén is változásokat okoz, például a közösségi közlekedésben, de az autópályákon is.
Az óraátállítás egyik olyan mozzanata minden évünknek, amelyet valahogy senki sem vár. A digitális és analóg órák java még nem képes magától átállni, amely pedig igen, az sem okoz szervezetünk számára kevesebb kellemetlenséget. Az előbbi órák esetében ahhoz, hogy másnap is akkor szóljon az ébresztő, amikor szeretnénk, emlékezni kell rá, hogy át kell állítani.
Az Európai Unió 2019 októberétől eltörli az évente kétszer esedékes óraátállítás gyakorlatát, a tagállamoknak pedig áprilisig lesz idejük dönteni, hogy a nyári vagy a téli időszámításhoz tartják magukat – derült ki az Európai Bizottság közleményéből.
Az óraátállítással energiát és pénzt spórolunk. Minden év március utolsó vasárnapján – idén március 25-én – kezdődik a nyári időszámítás, amely október utolsó vasárnapjáig tart. Ezen a hétvégén, vasárnap hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítanunk az óráinkat.
Október utolsó hétvégéje az óraátállítás ideje. Október 29-én, vasárnap hajnalban állítjuk vissza óráinkat 3-ról 2-re, véget ér tehát a nyári időszámítás. A MAVIR becslései szerint évente egy közepes méretű város teljes felhasználásának megfelelő villamos energiát takarít meg az ország a téli és nyári időszámítás váltakoztatásával.
Minden év március utolsó vasárnapján – idén március 26-án – kezdődik a nyári időszámítás, amely október utolsó vasárnapjáig tart. Ezen a hétvégén, vasárnap hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítanunk időmérő eszközeinket. - írja a napi.hu.