Schiffer András ügyvéd, egykori országgyűlési képviselő az Ultrahang élő adásában többek között a várható újabb amerikai szankciókról, a magyar kormány „rejtélyes ügyeiről”, valamint a globális pénzhatalomról is beszélt.
Törvénytelenül járt el az állam, amikor a bányahatóság a veszélyhelyzeti rendelet alapján jegyeztetett be elővásárlási jogot egy magánszemély öt ingatlanára. A hatóságok ugyanis végrehajtó határozat nélkül, egyszerűsített határozattal jegyezték be az elővásárlási jogot.
A Fidesz szavazótáborában rengeteg olyan választópolgár van, akik igencsak nem kritikátlanok a kormányzás minőségével, főleg nem a kormánypropagandával – mondta az LMP alapítója az InfoRádió Aréna című műsorában.
Fekete-Győr András gondolatmenetének borzasztóan rossz a történelmi áthallása, hiszen 1945 után a magyar kommunista párt is azzal házalt, hogy "túl sok a párt" - ezekkel a szavakkal reagált Schiffer András, az LMP alapítója, volt elnöke a Momentum elnökének szavaira, miszerint pártján és a DK-n kívül nincs másra szükség az ellenzéknél. - írja az Origo
Ha Orbán Viktor valóban meg kívánná hiúsítani a bírói ítélet érvényre jutását, akkor az ügyészségnek kezdeményeznie kell a miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését. A bíróság ítélete ugyanis mindenki számára kötelező, még a kormányfőre is. Ha ezt Orbán nem tartaná be, akkor hivatali visszaélést követ el – nyilatkozta Schiffer András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Mint arról beszámoltunk, Tiborcz István nagyon a szívére vette, Karácsony Gergely Tiborcz-adó kifejezését, beperelte, méghozzá 1.000.000.- forintot és bocsánatkérést tartana méltányosnak. - írja a varosikurir.hu.
A Bástya utcai óvodával szemben lévő kertben egy férfi bontja az óvoda játszóterét. A túloldalon óvodások játszanak, a szüleik pedig értetlenül nézik, mi történik – tudta meg a Mérce munkatársa, aki Schiffer András Facebook-posztjának olvastán kereste fel a tetthelyet. - írja a 168ora.hu.
Az utóbbi egy évben semmilyen innováció nem érhető tetten az ellenzéki politikában, és a baloldal meg sem próbálta elmagyarázni az embereknek, kik is ők a világban - miközben hitelességi deficittel és teljes szervezetlenséggel küszködött.
Piros-zöld, azaz MSZP–LMP-koalíció lett volna a mesterterv, ami Botka László bukásával kútba esett. Pogátsa Zoltán közgazdász hisz az osztályharcban, és elmondja, miért segítette a szocialistákat, akiket pedig történelmi bűnösöknek tart. - írja a 24.hu.