Az Eurostat adatai szerint 2015 és 2017 között Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben – 113 százalékkal – az Európai Unión kívülről érkezőknek adott tartózkodási engedélyek száma – írta szerdai számában a Népszava.
Először azt mondták, hogy egyszer igényelt vízumot, aztán azt, hogy kétszer, majd jött egy újabb kormányzati verzió, amiből arra lehetett következtetni, hogy Pharaon egyszer sem adott be vízumkérelmet, mert elintézte helyette más - írja az Index.