A Central Médiacsoport tulajdonosát különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt hallgatták ki, de a feljelentés hozzá nem, az egyik kormánylaphoz viszont eljutott. Varga Zoltán panasszal élt a gyanúsítás ellen is.
Heves reakciókat váltott ki az Európai Pilóták Egyesületéből a Wizz Air vezérigazgatójának felhívása, miszerint csökkenteni kellene a személyzet kimerültsége miatti járattörléseket. A testület az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) közbelépését kéri, szerintük a kijelentés a légitársaság repülésbiztonsági kultúrájának hiányosságairól árulkodik.
Elbocsátották a Wizz Air egyik vezetőjét, Sebők Andrást, miután kiderült, hogy másfél éven keresztül úgy kereskedett a cég részvényeivel a londoni tőzsdén, hogy nem értesítette róla a társaságot – írja a The Times.
A Wizz Air december 1-től a repülőgépjáratain a fedélzeti személyzet minden tagjától elvárja, hogy be legyen oltva a koronavírus ellen, speciális esetekben az oltást kiválthatja a rendszeres antigén- vagy PCR-teszt - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
Nyugat-balkáni útvonalai közül hármat kivett a menetrendjéből a Wizz Air. Ez azt jelenti, hogy az állami támogatás áprilisi kifutása után jó esetben is csak kettő üzemel majd tovább piaci alapon.
Alig egy hét működés után a Wizz Air norvégiai terjeszkedése körül botrány kezd kialakulni: Oslo főpolgármestere kitiltatná a légitársaság belföldi járatait, mert a fővárosi reptéren létrehozott bázisra telepített lengyel személyzet körében több koronavírus-fertőzöttet találtak - írja az Airportal.
Kivonta a forgalomból és fertőtlenítette a Wizz Air azt a repülőgépét, amelyen korábban egy koronavírussal fertőzött ember utazott a Bologna-Craiova közötti járaton - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
Rossz információkat közölt a leszálláshoz készülő Wizz Air géppel a madridi légi irányítás, ezért a repülő veszélyesen közel került az Air Europa szintén a térségben lévő repülőjével. A tavalyi esetről most adták ki a jelentést - írja a hvg.hu.
Büntetőfeljelentést tett a Wizz Air egyik utasa a légitársaság földi kiszolgáló partnere, a Malév Ground Handling Zrt. ellen, írta meg az Index hírportál és a NAV-hoz is érkezett bejelentés az ügyben a Magyar Hang értesülései szerint. Az ügyben a fapados légitársaság vonakodik vállalni a felelősséget.
Egyértelműen a Wizz Air fő tulajdonosa dobta a legnagyobbat ma a Paris Air Show-n, az Indigo Partners azt jelentette be, hogy négy légitársasága összesen 50 darabot rendel az Airbus 320-as család új, nagy hatótávolságú modelljéből. - írja a fapadosinfo.blog.hu.
A csütörtöki magyarországi kormányinfón a Magyar Hang hetilap arról érdeklődött Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszternél, hogy a Wizz Air légitársaság balkáni szerződéshez hasonlóan, amelyben a magyar állam támogatást nyújt a légitársaságnak a térségbe irányuló járatok indítására, a magyar kormány nem kíván-e támogatást nyújtani a Wizz Airnek, hogy a magyar szempontból fontos területekre, elsősorban Erdélybe is naponta indulhassanak járatok.