Az időzítés sem túl szerencsés, annak tükrében, hogy a csernobili erőmű katasztrófájának évfordulóján, április 26-án hangzott el. Azt hinné az ember, hogy egy a már rendszerváltást követően felnövő szakember, mint amilyen Csepreghy is tanul a múlt hibáiból. Hiszen egykori történelem szakos hallgatóként elképzelhetetlen, hogy a 20. század egyik ikonikus, riasztó jelenségéről ne tudjon.

Arról nem is beszélve, hogy az atomenergia már többször bizonyult kontra-produktívnak feltalálását követően. És bár nem az atomfegyverkezésről van most szó, okkal merülhet fel sokakban Robert Oppenheimer egy feljegyzése, amiben az első kísérleti robbantást követően egyik kedvenc olvasmánya, a  Bhagavad-gíta egyik sorát idézte: „Én lettem a halál, világok pusztítója.” (11,32)

Az atomenergia kontra-produktivitása, még a fosszilis energiahordozókéhoz képest is számot tevő, mert míg utóbbi környezetszennyező hatása súlyos, e vonatkozásban a nukleáris energia egyenesen katasztrofális rizikót jelent. Nem pusztán azért, mert instabil, hanem azért is, mert a folyamat alatt keletkező hulladék több évszázad, egyes becslések szerint évezredes folyamat, ami állandó emberi felügyeletet követel.

Ugyanakkor a közgazdászok szeretik hangoztatni, hogy hosszútávon gondolkodnak, ismerve a lebomlási intervallumot, a hosszútáv amire utalnak, csak rövidtávú célkitűzés lehet és visszafordíthatatlan folyamtokról lévén szó, ez olyan kockázatvállalás, amit senkinek nem lenne joga meghozni.

Arról nem is beszélve, hogy csak az orosz példát leszámítva a világ fennmaradó része egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz a megújuló energiaforrások technológiájának kifejlesztésére. Olyannyira, hogy Németország már tavaly áttörést ért el e téren.

Hogy Csepreghy mennyit tudhat az oroszok atomtudományáról, nem tisztázott, ugyanakkor elég csak arra gondolni, hogy a témában érintett tudósaik jobbára posztumusz kaptak elismerést munkájukért.