h i r d e t é s

Csintalan átvenné az MSZP-t

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Csintalan átvenné az MSZP-t

2017. október 05. - 16:48

Egy év alatt lelket adna a pártnak és ellenzéki kerekasztalt kezdeményezne a Jobbikkal. - írja a 24.hu.

Forrás: 24.hu

A hvg.hu-nak a szülinapos Csintalan Sándor megerősítette, hogy visszalépne az MSZP-be, mert abszurdumnak tartja az ellenzék töketlenségét, Horn Gyula pártjával pedig kezdeni kell valamit. Hogy ő-e a legalkalmasabb, nem tudja, vagy visszaveszi egykori pártja, vagy nem, de úgy véli,

fel tudom ajánlani a fantáziámat és képességeimet arra, hogy egy évre megcsináljam a céget.

Nincsenek politikai ambíciói, nem akar képviselő vagy miniszterelnök-jelölt lenni.

Semmit nem akarok, csak azt, hogy legyen Magyarországon egy, a rendszerrel szemben kooperatív ellenzék.

Bár Simicska Lajos bizalmasa és régi barátja, a vállalkozónak nem lenne köze az MSZP-hez, sok szempontból ugyanis máshogy látják a világot.

Az ellenzéki kerekasztalnál viszont a Jobbik is ott ülhetne, mint minden politikai tényező, szereplő.

Csintalan tudja, kezdeményezése miatt elképesztő dolgokat fog kapni, de ez nem érdekli. Van négy gyereke, hamarosan jön az unoka, nem akar itt megdögleni, úgy elmenni, hogy kísérletet sem tesz a változásra.

A csodában bízik

A kerekasztallal elindulna egy diskurzus és előbb-utóbb a nyilvánosság is szembesülne azzal, alkalmasak-e leváltani a rendszert vagy sem. Ő bízik a csodákban, abban, hogy az ellenzéki pártok legalább néhány dologban – a demokrácia, a jólét összefüggésében – egyetértenek.

Fontosnak tartja, hogy Horn Gyula pártja legyen jelen a politikai rendszerben, ezért egy évig elvállalná az MSZP elnökségét.

Ezt már el is mondta Molnár Gyulának.

Szerintem köpni-nyelni nem tudott. Szerintem ez egy ilyen helyzet. Tudnék vele dolgozni, 30 éve ismerem, meg a többieket is.

A pártnak ő – ígéri- visszaadná a lelkét és az ethoszát. Persze ahhoz előbb vissza kellene venni.

Néhány órával korábban az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az állami hírtévében arról beszélt, hogy az ügyészség kérheti a Jobbik megszüntetését, ha nem működik együtt a párt az Állami Számvevőszékkel. Kovács István szerint a Jobbiknak a lét a tét, mivel a legvégső esetben, az ügyészség akár be is nyújthatja a megszüntetésre irányuló keresetet a bíróságnak.

 A hatalmi téboly diktatúrát szül

 

Így reagált a Jobbik, amely szerint a Fidesz fékevesztett hatalmi tébolyában, maradék gátlását is elveszítve, Európában példátlan módon, az ellenzék legerősebb pártjának, a Jobbik betiltásának lehetőségét is belengette. Aljas támadásaihoz a közpénzekkel kitömött Alapjogokért Központot hívta segítségül.

Orbán Viktor a pártállami idők legsötétebb korszakát idézve, leplezetlenül használja fel az állami intézményeket és hatóságokat (Állami Számvevőszék, Ügyészség) is.

A Fidesz a demokratikus eljárásrend látszatát is kerülve próbálja megakadályozni a számára is egyre nyilvánvalóbbá váló választási vereségét, miközben az atomjaira hulló szocialistákat kétségbeesve próbálja a parlamenti küszöb felett tartani.

Mirkóczki Ádám szóvivő utalt arra, hogy a Fidesz csak ügynökeivel telerakott szocialista álellenzékkel hajlandó látszatvitákra, az egyetlen tényleges kihívóját, a Jobbikot, diktatórikus eszközökkel támadja, az ’50-es évek óta nem alkalmazott koncepciós eljárásokat indít ellene.

24.hu