h i r d e t é s

Dárdai: A finnek elleni meccs mindennél fontosabb

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Dárdai: A finnek elleni meccs mindennél fontosabb

2015. június 02. - 13:09
0 komment

Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint most az a legfontosabb, hogy csapata a lehető legjobb fizikai állapotba kerüljön a jövő szombati, finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőre, és a litvánok elleni pénteki felkészülési mérkőzést is ennek rendeli alá.

"Nyerni szeretnénk, jól is szeretnénk játszani, de számomra most a fizikai felkészítés a legfontosabb" - nyilatkozta a Puskás Ferenc Stadionban rendezett keddi edzés után a kapitány az MTI-nek, majd hozzátette: nem zavarja, ha a litvánok elleni találkozó nem úgy sikerül, ahogy szeretnék, ugyanis a finnek elleni meccs mindennél előrébb való.

Dárdai elmondta, a litvánok elleni debreceni találkozó egyfajta szinten tartás a játékosoknak, akik így mégis egy éles mérkőzéssel készülhetnek egy szép stadionban, kiváló szurkolók előtt, akiknek meg kell felelni.

Megjegyezte, várhatóan ezúttal is - ahogyan azt az oroszok elleni novemberi barátságos mérkőzésen tette - két különböző felállásban küldi majd pályára csapatát a két félidőben.

A finnek elleni Eb-selejtezővel kapcsolatban hangsúlyozta, mindenképpen nyerni szeretnének Helsinkiben, ugyanis csak ebben az esetben értékes igazán a legutóbb, a görögök ellen megszerzett egy pont. Ebben az esetben, mint mondta, mindenkit leszakítanánk, és csak a magyarokat megelőző románokkal, valamint északírekkel kell majd versenyezni.


Forrás: sport365.hu

Gera Zoltán kisebb sérüléssel bajlódik, így kedden különmunkát végzett, de várhatóan hamarosan visszatérhet.

"Nagyon jól érzem most már magam, szerintem szerdán vagy csütörtökön csatlakozom a csapathoz, de a legfontosabb a finn meccs" - nyilatkozta a Ferencváros 36 éves támadója. Hangsúlyozta, vélhetően pályafutása utolsó selejtezősorozatában szerepel, és nagyon szeretné kiharcolni a válogatottal, hogy ott lehessen egy nagy nemzetközi tornán.

"Persze, semmit nem adnak ingyen" - tette hozzá.

Hosszú idő után tért vissza a nemzeti csapatba Németh Krisztián, aki jól kezdte a szezont az észak-amerikai bajnokságban érdekelt Kansas City együttesében. Mint elmondta, úgy érzi, tanult a múltban elkövetett hibáiból, ráadásul most jól sikerült a felkészülése, és az edző bizalmát is élvezi, ez pedig jót tesz a játékának.

A magyar válogatott pénteken a debreceni Nagyerdei Stadionban fogadja a litvánokat, majd június 13-án Helsinkiben a finnek ellen lép pályára.

 

index.hu (Címlap: Forrás: Fotó: Kovács Tamás)

Posted by SEJT on 2015. június 2.