h i r d e t é s

Decemberben még Gulyás Gergellyel haknizott a letartóztatott fideszes

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Decemberben még Gulyás Gergellyel haknizott a letartóztatott fideszes

2015. február 11. - 19:32
0 komment

A Fidesz azt állította, 2012 óta semmi köze a letartóztatott Veress Áronhoz. Ehhez képest Gulyás Gergely parlamenti alelnök decemberben közös rendezvényen vett részt vele.

Mint arról beszámoltunk: a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást V. Áron Sebestyén budapesti lakos ellen, akiről az Index azt írta, hogy Veress Áron, a Fidesz ifjúsági tagozatának elnöke. 2–8 év börtön járhat ilyen súlyú bűncselekményért.

A Fidesz délutáni közleménye azt állítja, hogy nem a Fidesz IT elnöke Veress Áron, akit a párt - mint közleményükben fogalmaznak - már 2012-ben kizárt soraiból. A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében az írta: a párt Veress Áron cselekedeteiért semmilyen felelősséget nem vállal, ha igazak a róla megjelent állítások, a törvény előtt kell felelnie tetteiért.

A Zalaegerszegi 7 nap című hetilap 2014 december 12-i számának tanúsága szerint Veress Áron Gulyás Gergely parlamenti alelnökkel közösen jelent meg a Fidelitas, a Fidesz IT és az IKSZ közös zalaegerszegi vacsoraestjén. A cikk a Gulyással közösen megjelent Veresst a Fidesz IT elnökeként mutatta be.

 

atv.hu