h i r d e t é s

Deutsch szerint az e-recept igazi hungarikum lehet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Deutsch szerint az e-recept igazi hungarikum lehet

2017. december 09. - 07:30

A Nézőpont Intézet Gyógyuló Egészségügy címén tartott konferenciáján igazi showműsorra számíthatott, aki a valóságérzet szikrájával megverve vett részt az eseményen. 

Olyan sziporkázó beszédek hangzottak el az egyébként nagyon is kívánatos cél jegyében, amik a komédia soraiba emelnék Deutsch Tamást is.

Ehhez persze nem ártana, hogy a Fidesz kissé kigömbölyödött szépfiúja rendelkezzék a humorhoz szükséges intelligenciával. Hogy ez mégsincs így, azt onnan tudhatjuk bizonyosan, hogy pártjában ezen adottság kizáró okot képez.

Témája az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatói Tér (EESZT) volt. Mint elmondta:

„2020 végéig minden állami járó- és fekvőbeteg ellátást végző intézményben szeléssavú wifi szolgáltatást vehetnek igénybe a betegek.” idézi a politikust a 24.hu.

A magunk részéről alig várjuk, hogy a szolgáltatás működésbe lépjen. Igaz, nem vagyunk jósok, de valami hasonló kommunikációt tudunk elképzelni, a betegek részéről:

„Itt halunk meg!”

„Hívjatok papot!”

„Kisfiam, esküszöm, semmi bajom, csak egy múló agyvérzés volt!”

„Kié ez a telefon? Ja, a néni az anyukája volt?”

Ugyanezen a rendkívüli eseményen került elő egy újabb államtitkár (van még olyan, aki számon tudja tartani őket?) Ónody-Szűcs Zoltán személyében, aki azt volt képes mindenfajta gateway nélkül (gy.k. ellenőrzőpont) kiejteni a száján, hogy „Kevés olyan ország van, aminek ilyen rövid a várólistája”. Mondjuk a szóban forgó konferencián ez a kijelentés még konszolidáltnak is nevezhető.

Még a végén kiderül, hogy egy egyszerű csípőműtétre várva hárman állnak sorba legalább fél évig.

Végső soron a jelek szerint mindenki úgy gondolja kormánypárti szinten, hogy a magyar egészségügy párját ritkítja. Mi is egyetértünk a kijelentéssel azzal az apró módosítással, hogy nem párját, hanem a szolgáltatásait igénybevevőket ritkítja, olyannyira, hogy már csak az ismert felirat hiányzik a kórházak homlokzatáról:

„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.”