Bár nem szívesen valljuk be, kormányunk számára költségvetési szempontból az ideális nyugdíjas az, aki végigdolgozza életét és nem korkedvezményes nyugdíjának első napján úgy meghal szívrohamban, hogy annak semmi előzetes egészségügyi jele nem volt. Vagy csak simán elüti a villamos, fejére esik egy tégla vagy belefullad a gyógyvizes medencébe – a lényeg az, hogy ameddig csak lehet, fizesse az adót és az összes lehetséges járulékot, cserébe ne vegye igénybe sem az egészségügyi ellátást, sem pedig a nyugdíjat. Ha pedig mégis képes és túléli szabadságának első napját, akkor legyen szíves ápolja összes rászoruló 80-90 éves  vagy fiatalabb korosztályba tartozó, ám tartósan beteg rokonát, bébiszitterkedje unokáit-dédunokáit, váltsa ki a robotoló közeli családtagjainak bejárónő, szakácsnő és egyéb igényét, aztán ha van még ideje meg energiája akár el is helyezkedhet valahova a versenyszférába. Plusz szavazzon legközelebb a Fideszre, legyen szíves, hiszen a vak is láthatja, milyen jó neki.

Ha pedig egy tisztességben megőszült nyugdíjas felkapná a vizet a menjen vissza a nyugdíjas dolgozni kormányzati javaslat miatt, nyugodtan lehiggadhat, hiszen az ukáz nemcsak neki szól, hanem annak a kétszázezer nőnek is, aki képes és nem aktív a munkaerőpiacon. Hogy ők mit csinálnak, rejtély (legalábbis orruknál tovább látni nem akaró vezetőink számára), a magyarok többségének azért van tippje, például beteg felmenőket ápolnak, mivel így olcsóbban jön ki a család. És az sem hétpecsétes titok, ha a mai közoktatási helyzetben egy gyerek elit iskolába jár meg ezer különórára (azaz minőségi oktatást akarnak a szülők és nem külföldön, hanem itthon), akkor bizony teljesállású korrepetitor-sofőr kell hozzá, hogy bírja tartani a versenyistálló-sport-zene (meg ki tudja mi még) követelte tempót.

De vajon ha már így rákattant a kormány a témára, a nyugdíjasok foglalkoztatásától mi várható? A különböző jövedelmi korlátok miatt sokan (leginkább a fiatalabbak és minőségi munkára képesek) jobban teszik, ha meg sem mozdulnak, mert akkor legalább biztos, hogy megkapják a nyugdíjukat és nem veszítik el csak azért, mert jól keresnek, tettvágyukat meg levezethetik az unokákkal, bérletes gyógyfürdős lazulással meg a kertészkedéssel.

Az sem várható el az átlagnyugdíjastól, hogy naprakész legyen okos-eszközökből (számítógép, stb.) és egészségi állapotát is kikezdhette az idő vasfoga még akkor is, ha nem dohányozott, nem ivott, nem szedett fel plusz 30 kg túlsúlyt, viszont majd 50 évig állva vagy ülve termelte a munka frontján a GDP-t. Akármilyen cég is alkalmazza őt a versenyszférában, ezekkel a problémákkal tisztában van, így nem csoda, ha inkább fiatalabb, mobilabb munkaerőt keresnek a kevésbé kvalifikált helyekre (takarító, pultos, pincér, stb.).

Az sem használt a nyugdíjasok megítélésének, hogy a kormány komoly vesszőfutás közepette kergette el őket nyugdíjba – például sok pedagógus kénytelen volt év közben távozni a munkahelyéről csak azért, mert betöltötte a 62. évet, még akkor is, ha szívesen tanította volna a rábízott gyerekeket legalább a nyári vakációig. Hogy hihetik el ezek az emberek, hogy szívesen látottak bárhol is? Hogy nem kerülnek újra végletekig megalázó helyzetbe csak azért, mert egy idióta politikus fejében fordult a szélirány, immáron ki tudja hányadszor? Vigasztalja vajon, hogy az államtitkárok, parlamenti képviselők, akik mindehhez lelkesen asszisztáltak, nyugodtan ülhettek a babérjaikon túlkorosan is?

A másik nagy kérdés azonban az, vajon miért van szükség a nyugdíjasokra?  2010-2015 között 478 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, miközben a gazdaságilag inaktívak csoportja 441 ezerrel csökkent. Jól is mutatna ez a 13%-os emelkedés illetve 13%-os csökkenés, ha nem tudnánk azt, hogy 2012 és 2016 között 14%-kal nőtt a köztisztviselők és közalkalmazottak száma (853,6 ezer főről 973,3 ezer főre), valamint megjelent 180 ezer, szinte semmi hasznot sem hajtó, cserébe igen drágán üzemelő közfoglalkoztatott is a rendszerben. Sőt, ha összeadjuk a két kategóriát akkor kiderül, több, mint 35%-kal nőtt 2012 óta az adófizetők által fizetett munkavállalók száma – és akkor még nem beszéltünk az egyre szaporodó és nyereségességben nem mindig élen járó állami vállalatokról, amelyek alkalmazottjainak bére szintén a költségvetést terhelhetik.

Ha pedig azt gondoljuk, Magyarország jobban teljesít, a GDP rakétasebességgel lőtt ki az Orbán-kormány alatt és már nincs más gondja a gazdasági miniszternek mint a pénz csörgését hallgatni, nagyobbat már nem is tévedhetünk. Annak ára van, hogy a Fidesz-KDNP a munkanélküliek rendszerből eltüntetése érdekében újra megvalósította a kapun belüli munkanélküliséget és közalkalmazottakkal-köztisztviselőkkel meg közmunkásokkal árasztotta el az országot – ugyanis a GDP (2005. évi átlagáron számolva) a foglalkoztatottság 13%-os emelkedése mellett 2010 és 2015 között csak 7%-kal nőtt. És hiába mondja Orbán Viktor, hogy a gazdaságunk helyzete bíztató, ha a számok világosan mutatják, az egy foglalkoztatottra jutó GDP 2015-ben csak 95,6%-a volt a 2010 évi eredménynek. Ennyit az oly sokat emlegetett hatékonyságról meg versenyképességről …

Ezért aztán nem hihetjük, hogy a nyugdíjasok hadrendbe állítása majd megoldja azt a munkaerőpiaci helyzetet, amibe kormányunk kormányozta ezt az országot, ahhoz ugyanis az állami szféra drasztikus leépítése lenne szükséges és nem feltétlen az egészségügyi és oktatási szférával kezdve, hanem olyan ki tudja mivel foglalkozókkal, mint a lassan már meg nem számolható államtitkárok siserehada meg a különböző tanácsok, hivatalok, kamarák, állami vállalatok, közalapítványok ingyenélői. Azokkal, akik jó egészségi állapotnak örvendenek, nem dolgozták végig az életüket (sőt valójában a többségük még soha nem is látott érdemi munkát közelről), és nem azzal töltik az idejüket, hogy nyugdíjasként (vagy nőként) családjuk érdekében kritikán aluli állami egészségügyi, szociális és közoktatási szolgáltatások kiváltásán ügyködjenek.

És ha a nyugdíjasok nem válnak be, az egyre szaporodó kapun belüli munkanélküliek meg továbbra is szent tehenek, akkor jöhet a tankötelezettség 14 évre leszállítása és máris egy rakás fiatal, hadrafogható, 4 évnyi heti egy informatikát és 8 évnyi heti öt testnevelésórát maga mögött tudó, a PISA-tesztre már be nem kerülő fitt munkaerő vonható be a problémák megoldására.

karvalyokfoldje.blog.hu