h i r d e t é s

Drágább lesz a jogosítvány

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Drágább lesz a jogosítvány

2016. január 11. - 12:21
0 komment

Akár 5-10 ezer forinttal is drágulhat a jogosítvány, mivel januártól a KRESZ-vizsgán már mozgóképes kérdések is előfordulhatnak és emiatt a tananyagot is változtatni kell, a programot pedig egyetlen cég forgalmazza az országban.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság az új fejlesztéssel a vizsgázóknak kívánja élethűbbé tenni az adott közlekedési helyzetet - mondta Facsády Orsolya közlekedési referens az Inforádióban - írja az origo.hu

Ugyanakkor semmi nem változik az eddigi vizsgamenethez képest.

"Sem a kérdések darabszáma, sem a pontérték,"

sem a megfelelés ponthatára nem változik az előző vizsgamenethez képest. Két ilyen kérdéssel találkozhatnak januártól a vizsgázók a vizsgán. Az egyik egypontos lesz, a másik pedig három. Eddig is így oszlottak meg a kérdések. Ha például a személygépkocsi kategóriát vesszük, az 55 perces idő alatt 55 kérdést kap a vizsgázó. 75 pontot érhet el maximum, és 65-öt kell minimum elérnie. 10 darab három pontos kérdés, és 45 darab egypontos kérdés van – mondta Facsády Orsolya.

Kapitány Tibor vezetéstechnikai tréner, oktató szerint más típusú felkészülést igényel a tanulóktól a mozgóképes kérdés.

"Ezek gyakorlatilag animációk, amelyek próbálnak életszerű helyzetet teremteni,tehát nem egy képen, nem egy rajzon keresztül kérdezik meg, hogy kinek van elsőbbsége egy kereszteződésben.”

A válaszadásra itt is egy perc áll rendelkezésre. A mozgóképes kérdésnél megvan az a hátrány, hogy ebbe az egy percbe beletartozik az is, amíg azt lejátsszák.

Kapitány Tiborszerint drágább lesz a jogosítvány megszerzése.mivel egy újszerű tananyagot kell összeállítani. Ezt a programot az országban egyetlen cég forgalmazza interneten keresztül az autós iskoláknak, ezért 5-10 ezer forinttal emelkedhet a KRESZ-tanfolyamok ára.

 

origo.hu