h i r d e t é s

Drámai a helyzet Olaszországban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Drámai a helyzet Olaszországban

2023. május 17. - 11:03

Hárman életüket vesztették, csaknem ötezer embert pedig evakuáltak az elsősorban Emilia-Romagna tartományt sújtó áradások miatt, és a helyzet továbbra is kritikus – jelentette Nello Musumeci, a katasztrófavédelmet vezető miniszter szerda reggel.

Forrás: Twitter/Earth News

Az MTI tudósítója arról számolt be, hogy Emilia-Romagna régió közlekedése megbénult, öt megye teljesen víz alatt van. Más tartományokból is érkeztek tűzoltóegységek segíteni, a mentést mintegy húsz helikopterrel végzik. A meteorológiai előrejelzések szerint az esőzés szerdán sem enyhül. Emilia-Romagna folyói és patakjai megduzzadtak, sarat és törmeléket sodorva magukkal.

Eddig három áldozatról tudni, az egyiket Forli, egy másikat Cesena térségében, a harmadikat Cesenatico tengerpartján találták meg. Az egyik férfi feleségével birtokán igyekezett biztonságba helyezni a mezőgazdasági gépeket, amikor az ár elsodorta. A férfi holttestét megtalálták, a feleségét még keresik. A helyi prefektusok adatai szerint legalább négyen eltűntek.

A lakott területen éjszaka is csónakokkal mentették az alsóbb szinteken élőket. Reggeltől búvárok is részt vesznek az eltűntek keresésében.

Gian Luca Zattini, a Savio folyótól elárasztott Forli polgármestere úgy nyilatkozott, drámai éjszakát éltek át. Arra kért mindenkit, ne tulajdonaikat, hanem saját életüket mentsék a vészhelyzetben.

Bolognában egész kerületek kerültek víz alá

Matteo Lepore bolognai polgármester komolynak nevezte a helyzetet. Arra kérte az embereket, ne hagyják el otthonaikat, ne üljenek autóba. A városban egész kerületek kerültek víz alá, UTAKAT ZÁRTAK LE, HIDAK OMLOTTAK LE.

Elmondta, a Savena és Ravona patak egyszerre lépett ki a medréből, és a Navile csatornája is tetőzött: a város körüli dombokon és hegyeken egymást követik a földcsuszamlások. Az alsóbb szinteken élőket evakuálták. Szerdán is zárva tartanak az iskolák.  

Hónapokig tartó szárazság után majdnem egész Olaszországban esik az eső. Emilia-Romagnát már május elején katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánították, amikor is két idős férfi halt meg a Bologna és Ravenna térségét sújtó esőzésben és áradásban, ami miatt négyszázötven embert kellett evakuálni.

Meteorológiai adatok szerint május másodikán és most kedden összesen annyi csapadék esett le Emilia-Romagnában, mint hat hónap alatt szokott. (Index)