h i r d e t é s

Drogkereskedelemmel gyanúsítanak egy rendőrt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Drogkereskedelemmel gyanúsítanak egy rendőrt

2017. március 08. - 10:07

A győri ügyészségen megerősítették, hogy nyomoznak egy rendőr ügyében, akit drogkereskedelemmel gyanúsítanak.

A Kisalföld információi szerint drogkereskedés miatt bukott meg egy Téten szolgálatot teljesítő rendőr.

A lap úgy tudja: február 17-én rendőrök vonultak ki a téti focipálya melletti büféhez, és három embert elvittek, miután a kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt mutatott náluk. Egyikük egy helyi rendőr volt. Mindhármukat előállították, amfetamintartalmú tablettákat fogyasztottak.

A rendőrségről a Győri Járási és Nyomozó Ügyészséghez irányították a lap munkatársát. Ott megerősítették, hogy valóban érintett egy rendőr is az ügyben. Gál Katalin ügyészségi szóvivő azt mondta: valóban nyomoznak egy rendőr ügyében, akit kábítószer-kereskedéssel gyanúsítanak. 

A Kisalföld értesülései szerint a harmincas évei végén járó férfi ellen még nyomoznak, előzetes letartóztatásba nem került. Arról nincsenek hivatalos információk, szolgálatban maradhatott-e. (hvg.hu)