h i r d e t é s

Drónokkal osztana internetet a Facebook

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Drónokkal osztana internetet a Facebook

2015. július 31. - 18:21
0 komment

A Facebook drónt reptetve vinne internetet oda, ahová más nem tud.

A világháló így bárhol elterjedhetne - írja az origo.

Hatalmas drónt tervezett és épített a Facebook angol mérnökcsapata. A robotrepülő 27 kilométer magasból osztana internetet olyan területeken, ahová máshogy nem jut el a szélessávú hálózat.

Az Aqualia nevű gép szárnyátmérője akkora, mint egy Boeing 737-es utasszállítóé, és 90 napig képes repülni leszállás nélkül. Az első éles teszteket még idén várhatók.

A másodpercenként 10 gigabites netet sugárzó drón a Facebook szerint nem azért épült, hogy a közösségi portál még több ügyfelet szerezhessen. A mérnökcsapatot vezető Jay Parikh elmondta, hogy a cél a drónok által megosztott hálózat technológiájának gyors és hatékony fejlesztése.

A vállalat eredményeit később más cégek vehetik át, hogy saját kezükbe vegyék az internet elterjesztésének ügyét.

Még a levegőből is netet szórnának

A Facebook két éve jelentette be, hogy ötmilliárd emberhez szeretné eljuttatni az internet csodáját. Ez az impozáns cél a techóriást vezető Mark Zuckerberg szerint egy szebb világot eredményezne. Jelenleg körülbelül 3 milliárd internetező van, akiknek fele naponta használja a Facebookot.

A világ felnetezése nem csak a Facebooknak fontos: a nagy ellenfél Google ballonokkal próbál hasonló eredményeket elérni, egyelőre felemás sikerrel.

 

origo.hu (Címlap: Így néz ki az internet jövője // Forrás: Facebook)

Posted by SEJT on 2015. július 31.