Ígéret havára virágba öltözik, pompázik a csodálatos természet. Jeles napunk május első vasárnapja, amikor az édesanyákat köszöntjük. Hálatelt szívvel gondolunk édesanyánkra, akitől a legnagyobb ajándékot kaptuk, akinek nem kevesebbet, mint az életünket köszönhetjük. Ezen a napon sokan megpróbáljuk a lehetetlent: megköszönni édesanyánk végtelen szeretetét, fáradozását, önzetlenségét, áldozathozatalát.

Anyák napján kifejezhetjük tiszteletünket és megbecsülésünket mindazért, amit az évek, évtizedek alatt édesanyánktól kaptunk. Arany Jánostól származtatják a mondást:

Azt hihetnénk, ez a legrégebbi ünnep a világon.

Az ünnep krónikájához tartozik, hogy az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik. Akkortájt tavaszi ünnepeket tartottak Rheának, az istenek anyjának és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is köszöntötték. Angliában kezdődött az 1600-as években, ahol a kereszténység elterjedésével vallási színezetet kapott. Akkortájt a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól távol dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek és a napot az édesanyjukkal tölthessék. A történelem során számtalanszor kapott vallási színezetet az ünnep. Anyák napjának legújabb kori hagyománya, a megemlékezés tengerentúli eredetű, vagyis az Egyesült Államokból terjedt el. Először 1872-ben Bostonban tartották meg az ünnepet, Julia Ward Howe költő, politikai aktivista szervezésével, illetve segítségével. 1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis kezdeményezte elhunyt édesanyja emlékére nemzeti ünneppé nyilvánítani az Anyák napját, május második vasárnapján. Nagyon sok időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet államivá, majd nemzetközivé tegye. Végső célját 1914-ben érte el, amikor W. Wilson amerikai elnök ezt a napot hivatalos ünneppé nyilvánította. Anyák napja ünneplését természetesen „felkarolták” a kereskedők is, elsősorban a virág-és ajándékkereskedők, üdvözlőlapok készítői. Mindezek hatására viszonylag gyorsan népszerűvé vált az ünnep és időpont kontinensünkön is.  Anglián, Svájcon, Németországon és Skandinávián keresztül terjedt el Közép-Európa felé.

Magyarországon az amerikai eredetű hagyományt a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg. Hazánkban az első megemlékezést 1925-ben tartották, s 1928-ban pedig már miniszteri rendelettel sorolták a hivatalos iskolai ünnepélyek sorába. A legtöbb országhoz viszonyítva egy héttel előbb ünnepelünk, elsősorban azért, mert a jeles eseményt összekapcsolták (anno) a májusi Mária-tisztelet hagyományaival. A katolikus többségű országokban Mária tiszteletéhez kapcsolódott a megemlékezés, köszöntés. A hazánkban elterjedt és élő Mária-kultusznak mélyre nyúlnak a gyökerei. A magyarság ősvallásában megtisztelő helyet kapott Nagyboldogasszony Anyánk.

Leányai is voltak, s így heten ügyelték az élet rendjét: volt közöttük sarlós, gyertyaszentelő, segítő. Egyikük a vajúdó, szülő anyákra vigyázott, ezért a kisbabát világra segítő bába is az ő képviselője a néphitben. Falvay Károly néprajzkutató szerint ezért nevezték a palócoknál a szülőágyat Boldogasszony ágyának. A meddőnek vélt nők azért böjtöltek kilenc héten át, hogy a termékenységi szimbólumokkal - életfával - ábrázolt Istenanya segítse őket és áldott állapotba jussanak. Daczó Árpád erdélyi ferences szerzetes - néhány évtizede - ősi istenség nyomaira bukkant a gyimesi csángók között járva: Babba Máriára. Az áldott állapotban lévő asszonyok hozzá fohászkodtak szülés előtt, a bőséges termés és gyermekáldás reményében. A csíki székelyek előtt is ismert nőalak nem azonos a Szűzanyával. Valószínűsíthető, hogy a kereszténység előtti ősmagyar hit központi alakja lehetett Babba, aki csak később kapta a keresztnevét.  Szent Gellért a királyi udvarnál elmondott tüzes hangú beszédében - a XI. században - a Bibliából ismert „Napba öltözött Asszonyról” mondott példázatot. A kereszténység terjesztésekor igyekeztek rábírni eleinket arra, hogy ősi vallásuk segítő és rontó nőalakját a „Holdsarlós Madonnával” azonosítsák. A magyar néphagyományban a ház, a család otthona is a női értékeket hordozza. A mestergerenda támasztó oszlopát boldoganyának nevezték.

Anyák napja ma már világszerte ünnepelt nap, csupán eltérő időpontban, más-más napokon tartják. A legtöbb országban május hónapban, május második vasárnapján ünneplik. A világ több országában viszont számunkra egészen meglepő időpontokban ünnepelnek, vagyis nem május első, vagy második vasárnapján. Számos arab országban a tavasz első napján, azaz március 21-re, a szomszédos Szlovéniában pedig március 25-re tették.

Norvégiában február második vasárnapja, Bulgáriában és Afganisztánban március 8. az Anyák napja. Latin-Amerika nagyobbik részén május 10-én köszöntik az édesanyákat.

Anyák napja alkalmából az anyaságról is megemlékezünk. Az anyaság a legszebb érzések egyike, amelyhez fogható aligha létezik: szíve alatt hordozni a magzatot, életet adni, a piciny gyermeket féltő gonddal, sok szeretettel, lelkiismeretesen felnevelni. Anyának lenni a legszebb feladat a világon, amit nő kaphat. Anyává válni a legcsodálatosabb dolog a világon, hiszen az ember egy új életet hoz a világra, akit szeretetben, gyengédségben nevel teljes szívével, lelkével, hogy boldog felnőtt legyen. Az anyaság ugyanakkor nem mindig könnyű. Vannak pillanatok, amikor kifejezetten nehéz. A gyerek néha nem fogad szót, vitázik, rosszalkodik - mégis, édes ez a teher. Vitathatatlan tény, hogy az édesanyának legfontosabb a gyermeke. Közismert, hogy a kisgyermek és édesanyja között nagyon szoros kapcsolat létezik. Az anya testében hordozza, majd testén táplálja gyermekét. Anyát és gyermekét hosszú időn át egy láthatatlan, de nagyon szoros lelki kapcsolat köti. Az anyai szeretet, az anyaság érzése teszi lehetővé, hogy az édesanyák energiájuk döntő részét gyermekük gondozására és nevelésére fordítsák. Ez egy igen mély kötődés az anya--gyermek viszonyában. Édesanyák mondják gyakorta: aggódunk, féltünk és szeretünk, mert édesanyák vagyunk! Ezeket az érzéseket akkor értjük meg igazán, amikor gyermekünket magunkhoz öleljük, amikor először ránk mosolyog, sír, vagy kacag. Rádöbbenhetünk arra, milyen sokat tett értünk édesanyánk, mennyit izgulhatott és aggódhatott.

Bizonyára nagyon hosszan tudnánk sorolni, hogy édesanyánknak miért tartozunk tisztelettel, szeretettel és megbecsüléssel. Az édesanyák nap, mint nap küzdenek azért, hogy megadhassák gyermeküknek mindazt, amit fontosnak éreznek. Az anyaság képezi a szervezés nagymestereit, hiszen az édesanya képes több gyermeke egyszerre jelentkező gondjait, problémáit gyorsan megoldani. Ők a felelősségvállalás legjobb iskolájában, a gyermekekről való gondoskodásban edződnek, s válnak nagy teherbíróvá.

Az édesanyák nemcsak láthatatlanul, észrevétlenül hordozzák vállukon mindannyiunk lelki terheit, de megteremtik azt a melegséget, otthont, elfogadást és befogadást, ami nélkül rideggé, igazi otthon nélkülivé, mi pedig ebben a világban hajléktalanná válnánk. De még ennél is többet tesznek: beleoltják az anyaság, a tapintat és az alázat női, meleg színeit, páratlan odaadó lelkületét a világunkba. Anyaságukkal tevékeny részesei a teremtésnek. Képesek életet adni, megteremteni az anyagi és szellemi lét egységét. Az ő létük is olyan, mint a virágé: híd vagy kapu. Bennük és általuk valóban összeér a föld és az ég. Csak az édesanya tudja, aki már ringatott a szíve alatt egy kis életet, hogy nincsen valódibb öröm a gyermeknél, nincsen igazibb boldogság az anyaságnál

Anyának lenni annyit jelent, mint ölelni és megtartani, emelni mindig. Anyának lenni nem más, mint az örök figyelem és gondoskodás. Nem a gyermek szülése teszi a nőt anyává, hanem a szeretet, amivel kíséri egy gyermek életét. Az anyaság nem csak szivárvány és mosoly, de erő- és türelempróba is, egy olyan út, amelyen haladva, sok mindent megtudhatunk önmagunkról. Egy tükör, amiben valóban megláthatod magad. A tűz, ami a szerelmet lángra gyújtja, nem ég örökké. Az égig érő lobogás megszelídül, és ha mindkét fél egyformán dolgozik rajta, szeretetté nemesedik. Tapasztalhatjuk, hogy sokaknak nem sikerül. Az anyai szeretet azonban olthatatlan, örök. Az idő nem cibálja meg, létezése magától értetődően marad. Az anya miközben gyermeke lépteit igazítja, őrt áll a világ rendje felett, mert minden, mit felnövesztünk gyermekeinkben, a jövőt formálja majd.

Gyakran hallunk, s beszélünk is arról, hogy a társadalom legkisebb sejtje a család. Azon belül van egy kisebb közösség, az édesanya és gyermeke (gyermekei) kapcsolata. Az emberi összetartozás egyik legszorosabb egysége (a házasság mellett) ez, amely változó formában, de megmarad születéstől a sírig. Ezt a közösséget nem résztvevői választják, amely független attól, hogy szeretet, hála, vagy szemrehányás, elégedetlenség, kellemes vagy fájó emlékek szövik át. Alapja az a visszavonhatatlan tény, hogy van, vagy volt édesanyám (olyan, amilyen), és van, vagy volt gyermekem (olyan, amilyen).

Az anya-gyermek kapcsolat a felnőtt kort is meghatározó hatással van egész életünkre. Az édesanya élete végéig anya marad, a gyermek pedig őszülő halántékkal is gyermek. Mindketten viszik magukkal azokat a jó vagy rossz élményeket, érzelmi hatásokat, szokásokat, amelyeket közösen átéltek, amiket egymástól kaptak. Ennek ismeretében érdemes átgondolni, és ha kell, változtatni - az érdekelteknek - az anya-gyermek kapcsolat tartalmán.

A gyermekeket szülő és nevelő édesanyák megérdemlik, hogy dicsőségtáblára kerüljön a fényképük. Azoknak, akik éltek azzal a csodálatos lehetőséggel (ha ez rajtuk múlott), hogy gyermeket hozzanak világra és azoknak, akik vállalták akár édesanyaként, akár nevelő szülőként (pótanyaként) a gyermeknevelés szolgálatát. A gyakori, szinte véget nem érő önmegtagadást, a fáradtságot, a szenvedést, ennek örömeivel együtt, lényegében anyagi és erkölcsi elismerés, megbecsülés, viszonzás nélkül.

A valósághoz tartozik az is, hogy a tisztelet nem magától értetődő. Közismert tény, hogy léteznek gyermeküket eldobó, illetve elhanyagoló anyák. Nem feledkezhetünk meg róluk sem, és reménykedünk abban, hogy mielőbb megtalálják az önnön csapdájukból kivezető helyes utat. A jeles nap kapcsán meg kell említeni azt a sajnálatos tényt is, hogy a jelenkor - az úgynevezett önmegvalósítás kora - kevésbé kedvez az anyaságnak. Különös, csalárd jelensége ez korunknak, ami nemcsak megtévesztő, hanem kártékony, nemzetpusztító is.  Úgy tűnik, hogy fiatal, anyaságra érett nők tízezrei nem ismerik meg az anyaság valódi örömét, igazi boldogságát. Rohanó, háborgó, értékvesztett, anyagias világunk - sajnos - nem segíti az anyaság vállalását. El kell ismernünk, hogy nem könnyű manapság (sem) anyának lenni. Valójában sosem volt igazán könnyű az anyai sors, de a sok gondra, bajra mindenkor vigaszt, s boldogságot jelent gyermekének gyöngyöző kacaja. Nagy a társadalom felelőssége: az anyaság, a gyermeknevelés tiszteletét, rangját csak akkor teremthetjük meg, ha a mindennapok során is megjelenik értékként és követendő példaként.

Anyák napján emlékezzünk azokra az édesanyákra is, akik már nem lehetnek közöttünk. Említést kell tenni mindazokról is, akik sajnos már csak gondolatban, emlékeikben lehetnek édesanyjukkal. Közülük bizonyára sokunknak könnybe lábad a szemünk.

Fájó szívvel gondolunk a szeretett Édesanyára, aki már rég’ örök álmát alussza. Magunk előtt látjuk gondoskodó, aggódó tekintetét, kedves arcát és érezzük simogató kezét.

Azt a kezet, amely oly’ sokat tett értünk, amely ételt adott, és imádkozni tanított. A szeretett édesanya elvesztése nehezen feldolgozható tragédia. Az örök hazába távozott (előrement) édesanyja már nem segítheti, nem óvhatja leányát, fiát a földi életben. Keresztény emberként vallom, hogy a Magyarok Nagyasszonya, vagyis égi Anyánk mindenkor átveszi a földi Anya szerepét. Sajnálattal tapasztalom, hogy a Boldogságos Szűzanya neve hallatán még manapság is sokan összerezzennek, avagy értetlenül állnak.

Édesanya, aki mindenkor örül a sikereinknek, akivel megoszthatjuk bánatunkat. Könnyét hullatja értünk, ha megbántanak, s kezét nyújtja, amikor megsértenek, vagy cserbenhagynak bennünket. Vigyázza lépteinket, segít, ha bajba jutunk, s megbocsájt, ha valami rosszat teszünk. Velünk van akkor is, amikor mindenki elfordul tőlünk.

A lelki kötelék ezernyi szállal fűz össze, egy életen át!

Nagy változások történtek az idők folyamán, de a család boldogulásának felelőssége döntően ma is az édesanyák vállán nyugszik. Elsősorban rajtuk múlik, hogy mennyire kiegyensúlyozott, szeretetteljes környezetben, légkörben nő fel a gyermek. Tapasztalhatjuk, hogy a gyermek többnyire azt adja tovább szülőként - egy nemzedék múltával -, amit édesanyjától kapott.

Őszinte érzéseket kifejezve, szívhez szólóan magyar nyelvünkön lehet legszebben kiejteni e drága szót: Édesanya. Becsüljük meg édes anyanyelvünk páratlanul szép szavát! Adjunk hálát, mondjunk imát mindazokért a drága Édesanyákért, akiktől megtanulhattuk édes anyanyelvünket, s magyar honunkat szeretni!

Az esztendő minden napján igyekezzünk kifejezni soha el nem múló hálánkat, megbecsülésünket, szeretetünket!