Orbán Viktor Mihály, aki immár életfogytig tartó miniszterelnökségét jelentette be a kormányfői beszédében, mostantól kezdve nem ifjúkommunista, nem “meggyőződéses kommunista”, nem liberális és nem fiatal demokrata – hanem kereszténydemokrata. Ha az élete hátralévő éveiben nem súlyosbodik az állapota, akkor így is fog meghalni valamikor 2030 után. 
Korábbi megnyilvánulásairól rövid szemelvényt készítettem a Nemzeti Könyvtárban őrzött Szemenyei-iratokból, melyekben szó esik a kereszténydemokraták egykori Barankovics-pártjáról, de azt nem állíthatom, hogy hazánk örökös kormányfője immár nyolc esztendeje mások kottájából vezényel.

Az “elkorhadt, régi világ” visszatért...(?)

Óriási felháborodást váltottak ki a hívő katolikus igaz nemzeti, kereszténydemokrata körökben 1991-ben a jelenlegi miniszterelnök szavai. Az Antall-párti Bogdán Emil felszólalása után a hetyke Fidesz-vezér kért felszólalási lehetőséget:

“Taps az MDF padsoraiban! – Orbán Viktor: Remélem, a kereszténydemokraták tapsolnak. Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!...”

Majd így folytatta: „Vannak-e garanciák arra nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be közvetlenül a politikai életbe, nem gyakorolnak közvetlen befolyást az államra?” – tette fel a kérdést 1991-ben az Országgyűlésben az ellenzékben lévő Orbán, ezt követően az egyházak költségvetési támogatása ellen érvelt, mondván, hogy ez függőséget teremt a független állam és egyház viszonyában.
A politikai katolicizmust erőteljesen képviselő MDF-ről is megvolt Orbán véleménye: szerinte az egyházakban politikai szövetségest kereső párt egy olyan „elkorhadt, régi világot képvisel”, amely soha többé nem fog Magyarországra visszatérni, az a gondolatvilág pedig, amellyel „kéretlenül boldogítani akarják a nemzetet”.