Ami azért, valljuk be, elég kísérteties. Szinte szótagolva mondta ő is, hogy az árva magyarok is megértsék, különösképpen pedig Orbán Viktor. Holott kimondottan szép nő (gondoltam még ezt is, azon a reggelen), gondosan belecsavarva valamibe a felső középkategóriás Marks & Spencer és Gautier negyvenes-ötvenes éveket idéző kollekciója között, félúton. De azért van benne valami abból az elitista kíméletlenségből, amit Hillary Clinton fejlesztett tökélyre. Egy az amerikai csúcspolitikát bemutató televíziós sorozatba is belesimulna.

Ez volt a vége vele, eddig. Mert mi közöm nekem a maguk étkezési szokásaihoz vagy mi, valahogy így mondta Szindbád Vendelinnek egy lényegesen fontosabb tárgykörben. Most viszont, hogy Kunhalmi Ágnes kilőtte magát a világűrbe szilveszterkor, és ugyanazzal a lendülettel meghódította a kozmoszt, minden megváltozott. Az történt ugyanis, hogy a képviselő asszony úgy szétcsapta magát egy sajtótájékoztatón, hogy az a Guns N’ Roses komplett legénységének is becsületére válna. És ettől valahogy azonnal emberivé vált. Szerethetővé. Mintha kizuhant volna a kiskosztümből.

A verzió. Tekert egy olyan spanglit, amilyet még nem látott a világ. Ne szégyenlősködjünk, és főleg ne hazudozzunk már, mint a vízfolyás, ezzel az erővel a pálinkát előbb be kellene tiltani. B variáns. Nem bírja a pezsgőt. Olyan is van, az azonnal felmegy az agyba, a szénsav miatt van, lásd még parasztheroin. Tequilával keverve az igazán durva bumm-bumm. C változat. Egyszerűen kapott egy idegösszeomlást, amin rendes ember nem viccelődik, inkább keres magában némi empátiát, pártszimpátiától függetlenül. Semmi esetre sem kommentálja tahó módon vigyorogva a tévében. Egyik esetben sem kell sajnálni Kunhalmi Ágnest, csupán megérteni.

Egyébként azon sem csodálkoznék, ha ezek után hirtelen megugrana a népszerűségi indexe. Ha a Birodalom feszt túltolja, előbb-utóbb jön a visszavágás. Esetünkben inkább utóbb. Ezen a szilveszteren magam úgy érveltem egy átmeneti, barátságos és egyben építő jellegű vita kapcsán, hogy a Fidesz úgy be lett ide betonozva, ahogy azt a gyurcsányi időkben a legszebb álmaimban sem reméltem. Pláne nem a „marha nagy politikus öreg” (Cseh–Bereményi) Horn Gyufa érájában. De ugyanakkor emlékszem még az első Orbán-kormányra is, amikor hinni lehetett a szeretet és az összefogás erejében, ami akkor még nem termék volt. Szóval, mondtam még, az úgynevezett szocialistáknak nagyjából annyi esélyük van a visszatérésre, mint Szálasinak a főtárgyaláson, hagyjuk már abba a rettegést, elég a sajátunk, a rettenetes magányunk, az istenverte hideg, lazítsunk már egy kicsit. Hogy így akartuk-e mindezt, mi, akik térdig álltunk a könnygázban nyolcvannyolcban és kétezer-hatban is, de ezek közül a táskások közül egyet sem láttunk magunk körül, az már egy másik dolog.

Lássuk be, a politika az erős gyomrú hazudozók ideális terepe, az idealista, nyafogó értelmiségi, alkalmankénti utcai harcos útja az osztályhatalomig csupán gyöngécske illúzió. Nos, így szerettem meg én Kunhalmi Ágnest. Azért is van persze, mert túlfejlett az animám. When I was Jung, tenném még hozzá, de ez majdnem túlzás. Aztán jöjjön egy rövid átmenet nő és férfi között, ez a Fekete Teri álnevű. Ezzel sincs baj, mindenki azt csinál magával, amit akar, megmondták a feministák is, az én testem. Ez persze nem pontosan így van, de ez egy másik merengés. Istenről, mondjuk. No de ez a Terry Black lebuzizta a Vona Gábort. Akinek egyszer én írtam egy nyílt levelet a Magyar Nemzetben, mert meguntam, hogy a közös nevezőnk (Hamvas Béla) mentén és ellenére neki Haynau a haverja, nekem meg a Damjanich, a szerb, aki kizárólag magyarul értekezett a feleségével, egészen a búcsúleveléig. Meg egyébként sem értek vele egyet sok mindenben, sőt. De hadd mondja, ezt Voltaire óta tudjuk. Az se szentírás, de legalább maga a szabadság. És az is valami.

A Vona Gábor szexuális szokásai viszont magánügyek. Ha így, ha úgy. Amíg nem lesz kötelező, ahogy a nép mondja itten falun. Úgy jött ez csak ide a fejembe, hogy azt olvasom, a Vona Gábor népszerűsége kifejezetten nőtt a lebuzizás óta, különösen a férfiak között. És ebből nem azt a következtetést vonnám le hirtelen, hogy férfitársaim szimpátiája rohamosan megnövekedett volna az azonos neműek iránt. Sőt, Kunhalmi Ágnes is egyre jobban tetszik nekünk. Ahogy lemállik a smink. Így jött hát el az új esztendő, de mindennél sokkal fontosabb, hogy egyszer csak felbukkant egy fiatal harcos és belépett a barátom konyhájába, ahol éppen ültünk. Lápon, mocsáron át jött, mint mi is régen. Éppen az édesapjáról beszélgettünk, akit Cseh Tamásnak hívnak. Kapott enni, inni. Újratermelődünk.

Szerző: Hegyi Zoltán / mno.hu