Egyeztetés indul, hozzányúlnának a nyugdíjrendszerhez
Nyugdíjreform-javaslatot, valamint idősügyi törvényjavaslatot dolgoz ki a hét nagy nyugdíjas szervezetet tömörítő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa.
A cél egy igazságos és szolidáris nyugdíjrendszer kidolgozása – mondta az InfoRádiónak a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnöke. Gúr Nándor felhívta a figyelmet, hogy a nyugdíjak kifizetésére 2011-ben még a GDP 11,2 százalékát fordította a kormány, 2019-ben azonban már csak 8,3 százalékát. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2010-ben 26 ezer, míg 2019-ben már majdnem 270 ezer idős ember tartozott a legalacsonyabb jövedelmi tizedbe.
Nagyjából 148-149 ezer forint az átlagnyugdíj, és 1,4 millió ember él ennél kevesebb pénzből. Azt kell végiggondolni, hogy ez így rendben van-e, valamint azt, hogy a legkevesebb nyugdíjból, 28 500 forintból élők hogyan élnek meg, miközben az átlagnyugdíjak aránya romlik a nettó átlagbérekhez képest – fejtette ki, jelezve, hogy utóbbi arány 53 százalékra csökkent néhány év alatt 76 százalékról.
Gúr Nándor hozzátette, hogy a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának nyugdíjreformjában szerepel a fogyasztói árak emelkedése mellett a nettó bérnövekedést is tartalmazó vegyes indexálás visszaállítása az éves nyugdíjemeléseknél és a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségének újbóli megteremtése is. Az MSZP-s politikus szerint felvetődik, hogy be kell-e vezetni a járulékplafont, mert 2,5-3 millió forint felé közeledő nyugdíjak kezdenek kialakulni, miközben mások 28500 forintot kapnak.
A tanács elnöke arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy a nyugdíjreform mellett idősügyi törvényjavaslatot is kidolgoznak, a 65 felettiek jogait foglalnák törvénybe. Azzal foglalkoznának, hogy az egészségmegőrzés, az otthonápolás területén, az ellátórendszereket illetően milyen segítségnyújtásra van szükség, hogy az idősek biztonságban élhessenek. A cél az, hogy az egészségben töltött évek növekedjenek, mert Európában ez magasabb, mint itthon.
A tagszervezetek március végéig egyeztetnek a nyugdíjreform és az idősügyi törvény javaslatokról. Az elkészült dokumentumokat a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa a magyar kormány és az ellenzéki összefogás számára is megküldi. (Infostart)