h i r d e t é s

Eladják a Népszavát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Eladják a Népszavát

2016. október 15. - 11:00
0 komment

Hónapokon át tartó tárgyalások után eladják a Népszava kiadási jogát a Marquard Médiának – tudta meg az MNO.

Forrás: MTI

A tulajdonosváltást egy csütörtöki értekezleten jelentették be a dolgozóknak. Jövő héten a Marquard Média képviselői közlik majd az 50 fős szerkesztőségi és kiadói gárdával, hogy kiket vesznek át, azt egyelőre nem tudni, hogy a leépítés hány embert érint.

Információink szerint a csütörtöki értekezleten közölték a dolgozókkal, hogy az új tulajdonos az egyebek mellett a Joyt, a Playboyt, valamint az Éva Magazint is kiadó svájci Marquard Média lesz.

Az eladás tárgyát nem a Népszava Lapkiadó Kft., hanem a lap kiadási joga képezi. Ez a jog jelenleg nem ennek a kft.-nek a kezében van, hanem a Svájcban bejegyzett, sokak szerint a szocialistákhoz, azon belül is Puch Lászlóhoz köthető TGD Intermedia SA tulajdonában. Miután átadják ezt a kiadási jogot, a Népszava Kft. gyakorlatilag kiürül, várhatóan felszámolják, köztartozást azonban nem hagy hátra.

„Csoda, hogy eddig mindennap megjelent a Népszava” – nyilatkozta az MNO-nak Láposi Elza, a Népszava Kft. lapigazgatója, és megerősítette az eladásról szóló hírt. Az elmúlt években szigorú takarékoskodási intézkedéseket léptettek életbe a lapnál, ami miatt több kollégától megváltak, a fizetéseket pedig csökkentették.

A létszám emiatt 50 főre apadt, közülük 9-en dolgoztak a kiadói részlegen, a többiek újságírók, korrektorok, lapszerkesztők és tördelők. A leépítéseknek azonban még nincs végük, az új tulajdonos – a csütörtöki értekezleten elhangzottak szerint – jövő héten felkeresi a szerkesztőséget, és közli, hogy kiknek a munkájára tart igényt. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy hány főt küldenek el, mint ahogyan azt sem tudni, hogy mi lesz a sorsa Németh Péter főszerkesztőnek. Láposi Elza szerint „valamilyen formában” igényt tarthatnak az új helyen is a munkájára.

Az új tulajdonos információink szerint ígéretet tett arra, hogy jogfolytonosan veszi át a dolgozókat, akikre pedig nem számítanak, végkielégítést kapnak. Láposi Elza lapigazgató biztosan nem megy át az új kiadóhoz, tőle várhatóan felmondással válnak meg.

Elküldtük kérdéseinket a Marquard Médiának, válaszukban azonban azt írták, hogy a Népszava kiadói jogának megvásárlásával kapcsolatos értesüléseket semmilyen formában nem kívánják kommentálni.

Szerző: Lőrincz Tamás / mno.hu