h i r d e t é s

Elítélték a férfiakat, akik állítólag Orbán ellen is merényletre készültek

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Elítélték a férfiakat, akik állítólag Orbán ellen is merényletre készültek

2018. október 15. - 19:01

2015 végén a TEK fogta el azt a két idős férfit, akik belügyi vezetők akkori közlése szerint Orbán Viktor elleni merényletre készülhettek. 

Forrás: 24.hu

Az Index tudósítása szerint az elsőrendű vádlottat 13 és fél év, a másodrendűt pedig hét és fél év fegyházbüntetésre ítélték. A vád szerint a két férfi 2015-ben élessé alakított át hatástalanított fegyvereket azért, hogy tehetős roma embereket gyilkoljanak meg. Többször Révkomáromba mentek át lőszert vásárolni, ám ekkoriban a rendőrség már rég lehallgatta őket, így elfogták őket a lőfegyverekkel. Ekkor azonban még öt év felfüggesztett börtönnel megúszták.

A bíróság elsőfokon hétfőn ítélte el a bíróság, enyhítő körülmény volt az azóta eltelt idő, illetve az elsőrendű vádlott személyiségzavara, a másodrendű vádlottnál pedig az együttműködés és idős kora. A vád szerint a két férfi célja az államrend megbontása, káosz teremtése, diktatórikus rend bevezetése volt, példaképük pedig Szálasi volt. (24.hu)