h i r d e t é s

Elkészült a nagy fővárosi betöréstérkép

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Elkészült a nagy fővárosi betöréstérkép

2022. május 17. - 07:35

Évek óta csökkenő tendenciát mutat a lakásbetörések és a betöréses lopások száma Budapesten – a XIV. kerületben történt a legtöbb lakásbetörés 2020-ban, de a lista elején végzett Óbuda, illetve Újbuda is.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Zuglóban és a III. kerületben történt a legtöbb lakásbetörés 2020-ban: a XIV. kerületben a PRE-STAT adatai alapján 113 ilyen esetet regisztáltak, Óbudán pedig 101 ilyen bűncselekmény történt. De nem sokkal maradt el ezektől a XI. kerület 99, valamint a XVIII. és a XIX. kerület 96 esettel – írja a Pénzcentrum.

A lista másik végén a Várnegyed áll, ahol 12 ilyen bűncselekményt követtek el abban az évben, de a XXIII. kerületben is 20 alatt (13) maradt a vonatkozó esetek száma. Jól teljesítettek még a belvárosi kerületek is, illetve a XV.-ben, Újpesten, és XXI. kerületben is 40 alatt maradt az éves esetszám.

A rendőrség külön adatokat közöl a betöréses lopásokról is, amelyek listáját a XI. kerület vezeti 161 esettel, utána következik az előző, lakásbetörési lista másik két dobogósa: a XIV. kerületben 151 ilyen bűncselekményt regisztráltak, a III.-ban pedig 145-öt.

A lista másik végén a XXIII. kerület áll 20 esettel, utána jön az I. kerület 25-tel, míg Újpesten 43 betöréses lopást regisztráltak.

Összességében 2020-ban a fővárosban 1846 betöréses lopást regisztráltak, illetve 1274 lakásbetörést, ami jóval kevesebb, mint az előző évi adatok, ez vélhetően a koronavírus-járvány számlájára írható. Az esetszámok évek óta csökkennek: a betöréses lopások esetében utoljára 2015-ben történt több eset, mint az előző évben, a lakásbetörések száma pedig 2013 óta csökken.

Az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Kriminológiai Intézet néhány éve, 139 hazai betöréses lopás elkövetőjének megkérdezésével elvégzett egy kutatást. Ebből kiderült, hogy a bűnözők legkedveltebb célpontjai sorrendben:

  1. a családi házak
  2. a társasházi lakások
  3. a panellakások
  4. a sorházi lakások

A Groupama biztosító adatai szerint a legkeresettebb értékek:

  • ékszer,
  • otthon tárolt pénz, nemesfém
  • laptop - jobb minőségűek elsősorban,
  • épülő, de már lezárt lakóépületből a közvetlenül a beépítés előtt letárolt gépészeti berendezések,
  • melléképületekből a motoros kéziszerszámok
  • egyedi, nagyértékű vagyontárgyak, például értékes hangszer.

Az Allianz közlése szerint az elkövetők körében a készpénz a legkedveltebb, de a betörők szívesen visznek nagy értékű elektronikai eszközöket is (tévék, laptopok, mobiltelefonok stb.). Egyre nagyobb arányt képviselnek az okos eszközök terhére elkövetett lopások is.

A K&H azt közölte, hogy az eltulajdonított tárgyakban az elmúlt évhez képest nem történt változás:

  • készpénz,
  • ékszerek
  • laptopok
  • tabletek
  • mobiltelefonok
  • kerti gépek
  • kisebb műszaki cikkek

Az Aegon listáján a készpénz, illetve az elektronikai kütyük mellett szerepeltek még a márkás órák, illetve a nívós ruházat is. A társaság elárulta, hogy kisebb értékű betörésnél a hálószobában, a nappaliban a szekrényekben keresik a készpénzt, az ékszereket a tettesek. Nagyobb értékű betörés károknál a fali széfet, a pénzkazettát keresik. (Infostart)